„Tarlós István rendpárti reálpolitikusnak mutatkozik”

A Republikon Intézet elemzése szerint a pártok budapesti programjai sok ponton egyeznek, a legkevesebb ígéretet pedig a főpolgármester-választás esélyese, Tarlós István fogalmazta meg. Kiderül továbbá az is, hogy a jelöltek közti legfőbb nézetkülönbségek a közrend kapcsán fogalmazódnak meg.• Fél-egy év alatt rendbe lehet hozni az aluljárókat és a köztereket

MNO
2010. 09. 30. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Republikon Intézet elemzésében – amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez – az olvasható, hogy a kormánypárti Tarlós István programja alapján a városüzemeltetést középpontba állító rendpárti reálpolitikusnak mutatkozik, és néhány távlati cél meghatározásán túl szinte kizárólag a már futó beruházások folytatását vállalta. Ezzel szemben a Jobbik és az LMP jelöltje nemegyszer legfeljebb évtizedek alatt megvalósuló víziók sorát tárta a választók elé, míg a szocialista Horváth Csaba leginkább a díjmentes közösségi közlekedés megteremtésének lehetőségével hívta fel magára a figyelmet – írják.

A Republikon Intézet ugyanakkor rámutat, hogy a programalkotás során „a Jobbik rugaszkodott el a leginkább a valóságtól”. A párt az összes létező és az épülő négyes metróvonal meghosszabbítása mellett fővárosi gyorsvasútrendszert, valamint a föld alatt futó villamosjáratokat és közúti alagutakat is ígér a budapestieknek – olvasható az elemzésben. Az intézet szerint noha a négy jelölt között nagy ideológiai különbség mutatkozik, a Fidesz–KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP a fővárosi programjában számos területen hasonló tervekkel rukkolt elő.

Mind a négy parlamenti párt programja tartalmazza a Duna adta lehetőségek jobb kihasználásának, a folyópart rendezésének, a panelépületek felújításának és a városi zöldfelületek megőrzésének ígéretét; egyöntetűen vállalják a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, villamosvonalak meghosszabbítását, a BKV buszparkjának legalább részleges cseréjét és P+R parkolók építését. Hasonlóképpen – az LMP-s Jávor Benedek kivételével – mindannyian testületet hoznának létre az egykori Közmunkatanács mintájára a fejlesztéspolitikai célok meghatározására, míg Tarlós Istvántól eltekintve abban is egyetértenek, hogy mérsékelni kell a tömegközlekedési tarifákat – áll a Republikon Intézet elemzésében. A vizsgálat szerint a nézetkülönbségek a közrenddel kapcsolatban a legnagyobbak a jelöltek között. A Fidesz–KDNP és a Jobbik kulcskérdésnek tartja, az LMP programjában viszont nem is szerepel a közbiztonság kifejezés.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.