Újbudai gyanúsítások: „ez csak a kezdete valaminek”

Komoly eredménynek tartja a XI. kerületi önkormányzat jogi bizottságának fideszes elnöke Lakos Imre újbudai alpolgármester keddi meggyanúsítását.

MNO
2010. 09. 28. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schneller Domonkos a kerületi önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: örül annak, hogy megtörtént a meggyanúsítás és nagyon bízik benne, hogy ez csak a kezdete valaminek, „hiszen egy megtisztulási folyamatra mindenféleképpen szükség van”.

A kerületi emberek azt várják, hogy a „mutyis ügyekre” végre kerüljön pont, és találják meg azokat a felelősöket, akik ezeket az ügyeket a politika szintjén elkövették, vagy akiknek a tudtával ezek megtörténhettek.

Schneller emlékeztetett, 2007 őszén tett feljelentést a Lágymányos-öböl ügyében. Az a terület, amellyel összefüggésben a keddi gyanúsítás megtörtént, egy 3,8 hektáros terület a Duna-part közvetlen közelében, a Budafoki úton. Ezt az ingatlant 2006 nyarán a XI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete kiigényelte a kincstártól szociális és egyéb közérdekű célokra való hivatkozással, s ezért kapta meg 417 millió forintért, amely kevesebb, mint a fele a terület akkori valós értékének – fejtette ki az ügy részleteit a politikus. Ezt követően a 2006-os őszi önkormányzati választások előtt egy héttel – folytatta – az újbudai önkormányzat megkapta a területet, és azonnal „átjátszották” egy az önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló cégébe, amely rögtön „továbbjátszotta a Leisztinger Tamással közös Öböl XI. Kft.-be”.

Ennek során nagyon sok jogszabályt megszegtek – mondta a fideszes politikus, hozzátéve, hogy az ügyben az önkormányzat strómanként járt el, a Leisztinger Tamás-féle cég ugyanis meghitelezte az önkormányzatnak a kincstári vételárat. Schneller Domonkos számításai szerint minden újbudai ember 80 ezer forintot bukott az „öböl-ügyön”. Véleménye szerint több olyan szála lesz még az ügynek, amelyben politikusok is gyanúba keveredhetnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg kedden Lakos Imrét, továbbá ugyancsak keddre idézte be gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a XI. kerület polgármesterét, de ő nem jelent meg az ügyészségen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.