Ha lehet, kerüljék a repülőtérre vezető utat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a Ferihegyi repülőtérre vezető úton (a Kőér út és Budapest határa között) burkolatfelújítási munkálatok miatt forgalomkorlátozások várhatók.

MNO
2010. 10. 30. 7:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint a BRFK közleménye írja, a 2x2 sávos szakaszokon folyamatos sávszűkítés mellett folyik a felújítás, egy-egy forgalmi sáv szabadon hagyása mellett. A munkálatok Vecsés határában, a ferihegyi Repülőtéri út–Üllői út csomópontban a külső sávok lezárásával kezdődött.

A 2x1 sávos szakaszon teljes útzár mellett fognak munkálatokat végezni a következő három hétvégén: november 5-én, 12-én és 19-én péntek 19 órától hétfő 6 óráig.

Az útfelújítási munkálatok helyszínén a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai irányítják a közlekedőket, elősegítve ezzel a forgalom folyamatos haladásának biztosítását.

A BRFK kéri a közlekedőket, hogy a megváltozott forgalmi viszonyok miatt hosszabb menetidővel számoljanak, ezért a szokottnál korábban induljanak el. Kérik továbbá, hogy a forgalomsegítő tájékoztató táblák utasításait tartsák be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.