Háború az LMP-ben, de hol folytatja a kilépett Ivády?

Ideológiai okokra hivatkozva lépett ki múlt héten az LMP-ből és annak frakciójából Ivády Gábor, aki a Népszabadságnak azt mondta: nem zárja ki, hogy idővel más frakcióban folytatja.

MNO
2010. 10. 26. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap keddi számában megjelent interjúban a politikus úgy fogalmazott: „Hosszú idő van még hátra ebből a ciklusból, nem zárnék ki semmit. A független képviselők lehetőségei korlátozottak, az lesz a döntő, hogy miként tudom végezni a munkám” – mondta a Népszabadságnak.

Az interjúban a politikus azt mondta: a szocialistákat kivéve mindegyik pártban van olyan, ami szimpatikus. Az LMP-ről szólva azt mondta: a belső klikkek között vannak törésvonalak a pártban. „A képviselt értékek háborúja zajlik” – fogalmazott Ivády Gábor. Kijelentette: az LMP-nek el kell döntenie, hogy váltópárt vagy liberális rétegpárt akar lenni. Most attól félnek, ha túlzottan elmozdulnak az egyik irányba, a másik támogatói réteg leszakad – mondta a lapnak.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.