Tállai András, a BM önkormányzati államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, még augusztusban írták ki a pályázatot azért, hogy a kapitányságok hatékonyabban tudjanak fellépni a közbiztonság megerősítése érdekében. Elsősorban olyan megyék pályázhattak és pályáztak, amelyekben – mint fogalmazott – a közbiztonsággal kapcsolatban nagyobb gondok vannak, mint az országban átlagosan.
Az összeggel kapcsolatban megjegyezte, önmagában a 70 millió forint nem sok, de városokra, körzetekre lebontva már jelentősnek nevezhető. A pályázaton a legtöbbet, 14 millió forintot az ózdi és a nyíregyházi rendőrkapitányság kapta, de támogatták a hevesi, a miskolci, a szentesi, a nyírbátori és az edelényi kapitányságot is.
Hatala József országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a pályázathoz fel kellett mérni a bűnügyi és közbiztonsági helyzetet, elemezni kellett az adatokat, és kitörési pontot kellett megnevezni.
Ismertetése szerint például Edelényben az elnyert kilencmilliós támogatásból a körzeti megbízotti szolgálatot erősítik. Új irodát alakítanak ki, új technikai eszközöket szereznek be, együttműködési megállapodást kötnek több szervezettel, szórólapokat, plakátokat készítenek, a lakossági véleményeket pedig kérdőíven gyűjtik be.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.