Minden szinten lejárhat a milliós végkielégítések ideje

A kormány után az önkormányzatoknak is megadná a Fidesz azt a jogot, hogy indokolás nélkül menthessék fel a hivatalnokokat – olvasható a HírTv.hu-n. A köztisztviselőkről szóló törvény módosítását a kormánypárt három, polgármesterként is dolgozó képviselője, Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán, az Országgyűlés szakbizottságának elnöke terjesztette az Országgyűlés elé.

MNO
2010. 10. 30. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogszabály-módosításhoz fűzött magyarázat szerint az elbocsátás egyszerűsítése, a közszolgálati munka színvonalának emelése és a minőségi szakembergárda kialakítása miatt vált szükségessé. A magasan képzett szakemberek elvándorlását a versenyszférába egyéni bér bevezetésével akadályozná meg a Fidesz.

Hasonlóan a kormánytisztviselői törvényhez, a helyi önkormányzatokra is kiterjesztenénk azt a lehetőséget, amely szerint a köztisztviselőknek indoklás nélkül fel lehet mondani. Ennek a gyakorlati indoka az, hogy a korábbi időszakban azt lehetett látni, hogy a jegyzőknek vagy a bebetonozott köztisztviselőknek több millió forintért lehetett csak végkielégítést fizetni, vagy úgymond megszabadulni tőlük. Ez a változtatás – most különösen azokon a településeken, ahol váltás volt, – megadja a lehetőséget, hogy az új polgármester eldöntse kivel kíván együtt dolgozni. Hiszen a polgármester a legnagyobb legitimitással megválasztott első számú vezetője a településnek. Sok esetben milliókba került mondjuk az, hogy valahol egy jegyzőváltás bekövetkezzen – fogalmazott Kovács Zoltán, az önkormányzati bizottság Fidesz–KDNP-s elnöke.

A kimagasló teljesítményt nyújtó önkormányzati köztisztviselőknek a jegyző – a polgármester vagy a megyei közgyűlési elnök jóváhagyásával – úgynevezett személyi illetményt állapíthat meg. A közalkalmazotti törvény módosításával pedig a kinevezett vezetői rendszert szüntetné meg a Fidesz. Az érintettek megbízatása a jövőben öt évre szólna, nem pedig határozatlan időre.

(HírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.