Több mint egyméteres iszapot kell még eltakarítani Kolontáron

Több mint egyméteres iszapot kell még eltakarítani Kolontáron a Táncsics utca házainak udvarairól, amelyeket csaknem egy hónapja öntött el az ajkai zagytározóból kizúdult veszélyes anyag; e területen a kármentesítéshez csak szombaton tudtak hozzákezdeni a szakemberek – tapasztalta az MTI tudósítója a Veszprém megyei településen.• 15 típustervből választhatnak a devecseriek

MNO
2010. 10. 30. 14:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. kezelésében lévő, október 4-én megsérült 10-es zagytározóból a vörösiszap a Kolontárt és Devecsert összekötő úton átzúdulva árasztotta el a kerteket, és több melléképületet. A házak udvarain lánctalpas markológépek pakolják a vörösiszapos földet, a kerítéseket már elbontották, a felázott talajról teherautókkal szállítják el a szennyezőanyagot.

A két települést összekötő út mellett a munkagépek új, mintegy két méter széles árkot ástak, s a már két hete elkészült védőgát mellett egy újabb földsáncot emeltek, amellyel a főutat védenék egy esetleges újabb iszapömléstől.

Az egykori veteményest a munkagépek legyalulták, a gyümölcsöst kivágták, a házak kertjei egy új építési telekhez hasonlítanak – tapasztalta az MTI tudósítója. Kolontáron még mindig rendőrök járőröznek, a településre vezető út mellett is több rendőrautót lehetett látni. Magánemberek mellett a segélyszervezetek is folyamatosan szállítják adományaikat a károsultaknak, ennek keretében a Magyar Vöröskereszt és az ökumenikus segélyszervezet aktivistái is Kolontáron vannak. A védekezésben dolgozók számára a templomdomb mögött főznek, míg az általános iskola épületéből forró teát hordanak a munkásoknak.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.