Bakondi György tájékoztatott arról is, hogy keddre befejeződhet a lakott területek iszapmentesítése. A tájékoztatón Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője bejelentette: a Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege hétfő délelőtt meghaladta a hétszázmillió forintot. Bakondi György kifejtette: a károsultak lakhatási igényeiről szóló nyilatkozatok nagy többsége már megszületett, és a héten várhatóan az utolsó károsult is nyilatkozni tud a kérdésben. Lezajlott a statikai felmérés, kijelölték Devecserben és Kolontáron azt a területet, ahol felépülhet a lakópark, és már a háztervek is elkészültek; emellett rendelkezésre áll egy több mint 700 üres lakást tartalmazó lista, amelyet átadtak az érintett önkormányzatoknak – sorolta az intézkedéseket a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a héten megkezdődik a tervezése a devecseri és kolontári emlékhelynek a lebontott házak helyén. Emlékeztetett, megalakították a civil humanitárius koordinációs központot, hogy országosan és a helyszínen is koordinált legyen a karitatív szervezetek segítségnyújtása, az adományok kezelése és a károsultakhoz való eljuttatása.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. nevében fellépő ügyvédi irodával kapcsolatban Bakondi György elmondta: megtiltotta számára a kifizetéseket, továbbá „érdeklődéssel” kérdezte meg írásban az elnököt, hogy milyen felhatalmazással és kinek a nevében tárgyal az ügyvéd. Hozzátette, a Mal Zrt. elnöke október 11-én – a kormányzati felügyelet alá helyezést megelőző napon – bízta meg az ügyvédi irodát a jogi képviselettel, és öt hónapra ki is fizette a megbízási díját. A legutóbbi felajánlással összefüggésben úgy fogalmazott, örömmel üdvözlik azt, „feltételezve, hogy a tulajdonosok összességében mintegy százmilliárdos magánvagyona terhére vállaltak kötelezettséget”. Közölte azt is, hogy az állam a védekezés, az újjáépítés során nagyon sok mindent kifizet, megelőlegez, ezeket a közpénzeket azonban szeretnék, ha a károkozók visszatérítenék. A kormánybiztos hangsúlyozta, úgy látják, gyártási és tárolási technológiai átalakításra lesz szükség a gyárban. Rámutatott ugyanis, hogy Nyugat-Európában a vörösiszap nedves tárolását ma már nem alkalmazzák, ezért száraz tárolásra kellene átállni. A felelősség kérdéséről Bakondi György azt mondta, az igazságügyi szakértők bevonásával folyik a nyomozás. „Külön kiemelten vizsgáljuk a privatizációs szerződést és az akkori tulajdonosi kötelezettségek, vállalások teljesülését” – közölte. Arra a kérdésre, hogy meddig marad állami felügyelet alatt a Mal Zrt., a kormánybiztos úgy válaszolt, nem egy-két hétről van szó, s jelenleg nincs olyan terv, hogy megszüntessék a felügyeletet.
Még másfél napra elegendő a vörösiszapos hulladéktározó
Még másfél napig van elegendő hely az ajkai katasztrófa térségéből származó vörösiszapnak és törmeléknek a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által kijelölt tározóban, az új terület kijelölése folyamatban van – közölte Kivágó Tamás dandártábornok, kárhelyszíni parancsnok az MTI-vel hétfőn Devecserben. Vasárnap tíz teherautóval többet állítottak munkába a kárfelszámolási munkák elvégzéséhez, így jelenleg mintegy félszáz jármű hordja folyamatosan a szennyező anyagokat a kijelölt VI-os kazettába – mondta Kivágó Tamás. Az elmúlt időszakban már másfél millió köbméternyi anyagot gyűjtöttek össze, de a katasztrófavédők számításai szerint szerdától többet már nem tudnak szállítani a zagytározóba.
Az MTI úgy tudja, hogy a zagytározó területén a VIII-as kazettát fogják kijelölni a további hulladékok tárolására. Ha a már megtelt tározókat rekultiválják majd, azok tetejét földdel szórják be és befüvesítik. A parancsnok elmondta, hogy az utak tisztántartására és a közlekedési balesetek megelőzésére újabb locsolóautókat kértek a fővárosból. A fő feladat jelenleg Kolontáron a Táncsics utca kármentesítése, továbbá az újonnan épült gát és a műút közötti rész talajvizének elvezetése. Devecserben a vasútnál felhalmozódott vörösiszapot szállítják nagy erőkkel, és a Torna-patak menti területet mentesítik – tette hozzá Kivágó Tamás. Hétfőn Devecserben és Kolontáron hétszáz ember – tűzoltó, katona és önkéntes – dolgozik száz technikai eszköz segítségével a kármentesítésen.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.