Advent első vasárnapja előtt a kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: 2011-ben új, biztonságos alapokra kell helyezni a közös nyugdíjkasszát. Mint kiemelte, aki elviteti a pénzét az országból a tőzsdékre, végül az államadósságot növeli, a közös jövő finanszírozását, egyben önmaga nyugdíjaséveinek biztonságát is veszélyezteti.
Pálffy István szerint mindez nem jelenti, hogy az emberek ne választhatnának magánnyugdíjpénztárt szabadon. „De tegyék ezt a közös nemzeti felelősségvállalásban való részvételen túl: önkéntes pénztárakban” – fejtette ki véleményét a kereszténydemokrata politikus.
Gazdasági kérdésekről szólva a KDNP országgyűlési képviselője kiemelte: 2011 a gazdasági megújulás első nagy erőpróbája lesz. Utalt arra, hogy a költségvetés egyensúlyban tartása önmagában nem elegendő. Amellett, hogy az Európai Uniónak pénzügyileg meg kell felelni, ezzel egyenrangú követelmény a megfelelés az embereknek is, akik dolgozni kívánnak, biztos munkahelyeket szeretnének látni a következő évekre – hangsúlyozta a politikus.
Mint mondta, Magyarországnak 2011-ben legalább ötvenezer új munkahelyre – a megszűnő, átalakuló munkahelyekkel együtt még többre – van szüksége ahhoz, hogy hosszú távon is garantálja a költségvetés fenntarthatóságát. Előre kell tekinteni azokra az évekre, amelyekben már nem a mai mértékű bank- és válságadók jelentik a büdzsé bevételének egyik forrását, hanem egy mérsékelt, konszenzusos, új közteher-viselési megállapodás.
Pálffy kitért arra is, hogy 2011 az új alkotmány éve lesz, amikor olyan alapjaiban egységes jogi talapzata lesz a magyar államnak, mint ezer év alatt még soha, s megújítja az ország polgárainak, a nemzet tagjainak jogi biztonságát és kötelezettségeit, az egymás iránti társadalmi kölcsönösség és az intézmények működésének keretrendszerét.
A KDNP által irányított nemzetpolitikának jövőre azon kell dolgoznia, hogy az állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak minél több tartalommal és jogokkal párosuljon a lelki-érzelmi ajándék mellett – mutatott rá a politikus. Eközben az elektronikus világban is van nemzeti feladat: létre kell hozni a magyar regisztert – fűzte hozzá Pálffy István.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.