
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Vádemelés és elfogás. Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy vietnami férfi és bolgár társa ellen, akik a gyanú szerint Törökországból négy kilogramm heroint csempésztek személykocsiban, a pótkerék helyén Bulgárián át Magyarországra két vietnami férfinak – közölte szerdán a rendőrség. Az NNI nyomozói 2009. november 22-én Budapesten foglalták le a 30 millió forint piaci értékű drogot, és fogták el a gyanúsítottakat. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy kábítószer-terjesztők kerültek rendőrkézre Miskolcon. Egy fiatal párnál marihuánát találták, lakásukban pedig a drog terjesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.
A drogosok többsége csak kényszerből választja a leszoktatást. Növekszik az új kábítószerek száma a hazai piacon, ezzel egy időben egyre több a kannabiszfogyasztó és az amfetaminszármazékot intravénásan adagoló drogfüggő – egyebek mellett ezt állapította meg a Nemzeti Drog Fókuszpont idei helyzetjelentése. Vegyes, több szempontból is borúlátó képet fest a magyar kábítószerhelyzetről a Nemzeti Drog Fókuszpont idei jelentése. A lapunkhoz eljuttatott dolgozat egyebek mellett megállapította, hogy a kannabiszfogyasztás népszerűsége az elmúlt évtizedben változó intenzitással, de folyamatosan nőtt, s legalább félmillióra tehető azok száma, akik kipróbálták már a tiltott szert. E helyütt érdemes megjegyezni, hogy a kezelésre jelentkezők körében a legnagyobb arányt azok adták 2009-ben, akik kannabiszhasználat miatt kértek segítséget (minden tíz emberből heten), a marihuánaszívás miatt kezelést keresők 88 százaléka azonban nem önszántából, hanem a büntetőeljárás alternatívájaként – azaz elterelés révén – jutott a rendszerbe.
A keményebb szerekről szólva a jelentés szerint hazánkban körülbelül 120 ezer felnőtt fogyasztott már por alakú amfetamint, s ennél is többen, legalább 150 ezren ecstasy tablettát. E szerek népszerűsége az utóbbi néhány évben csekély mértékben csökkenni látszik. A tűcsere és szűrési információk alapján azonban úgy tűnik, nő azok aránya, akik „szúrják” az amfetamint (jelenleg körülbelül a szerhasználók negyede adagolja magának intravénásan a drogot), ráadásul ezt egyre fiatalabb korban teszik. Az opiátokról amfetaminra való lassú átrendeződés is megfigyelhető, ami az ellátórendszert jelentős kihívások elé állítja, mivel a kezelt amfetaminfogyasztóknak megfelelő helyettesítő szer hiányzik.
Továbbra is alacsony a kokainfogyasztás elterjedtsége – legalábbis azok között, akiket az általános népességet célzó kutatások megtalálnak. A legutóbbi, 2007-es felmérés adatai szerint a lakosság 0,9 százaléka kísérletezett eddig ezzel a szerrel. A nyomozati és lefoglalási adatok ellenben azt mutatják, hogy a kokain elterjedtsége hazánkban növekszik. Az összes kábítószertípus esetében igaz egyébként, hogy Magyarországon az európai átlagnál alacsonyabb a fogyasztással felhagyók aránya. Jóllehet, általánosságban az alacsony drogérintettségű országok közé tartozunk, a rendszeres fogyasztók arányát tekintve rangos helyen, a negatív toplista első egyharmadában foglalunk helyet.
Végezetül az új kábítószerek megjelenéséről közöl riasztó adatot az idei drogjelentés: az EU korai jelzőrendszerén keresztül 2009-ben rekordszámú, huszonnégy új pszichoaktív szerről érkezett hivatalos bejelentés az Európai Unió szakhatóságaihoz. A korábbi évekhez viszonyítva Magyarországon is egyre nagyobb számban azonosítanak új kábítószereket. Míg 2008-ban mindössze egy, hazánkban még azonosítatlan új drogra bukkantak, addig 2009-ben a Nemzeti Drog Fókuszpont hat új szerről, illetve szerkombinációról tett bejelentést.
„Ő adja az erőt, a mosolya a szemében az akarat” – szülei mindent megtesznek a halva született Nolináért
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Nem sok magyar meri kipróbálni, pedig ez lehet a diétázók új kedvenc zsiradéka
Kocsis Máté: Ma nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Zokognak a rajongók: Felesége után halt a Baywatch sztárja
Harmadszorra kérték az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését + videó
Magyar Péternek Lázár János adta meg a mai kegyelemdöfést
Kitört a botrány: nem énekelhetnek himnuszt a válogatottnak a magyar szurkolók
Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.