A nemzet találkozóhelye: Ópusztaszeren írnák alá az új alkotmányt

Magyar Anna (Fidesz), a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke támogatja Semjén Zsolt (KDNP) felvetését, amely szerint az új alkotmányt Ópusztaszeren írhatnák alá; a politikus szerint a Nemzeti Történeti Emlékpark egy, az EU soros magyar elnökségéhez kapcsolódó rendezvénynek is helyt adhatna.

MNO
2010. 11. 27. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt, hogy az új alkotmányt Ópusztaszeren írják alá, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javasolta, erről kormánydöntés még nincs – mondta az országgyűlési képviselő szombaton, hozzátéve: a felvetést megyei közgyűlési elnökként örömmel támogatja.

Az emlékpark egy, az Európai Unió soros magyar elnökségéhez kapcsolódó rendezvénynek is helyet adhatna a jövő év első felében. Immár hagyományosan június végén rendezik meg Ópusztaszeren a több ezer embert vonzó nemzetközi íjásztalálkozót, ez a külföldieket is érdekelhetné, hiszen igazi kuriózumokat láthatnának itt – közölte Magyar Anna.

Kitért arra, hogy az emlékpark egyáltalán nem részesült állami támogatásban, holott jellegéből adódóan egy ilyen intézmény – ahogy a szentendrei skanzen vagy a Nemzeti Színház – nem működhet állami támogatás nélkül. Ópusztaszer nemcsak a hagyományok vagy a kulturális értékek miatt, hanem nemzetpolitikai szempontból is fontos. A park „az átélhető nemzettudat” helyszíne, a nemzet találkozóhelye lehetne – hangsúlyozta a politikus.

Magyar Anna kifejtette, a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel közösen jegyzett, a 2011-es költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványban javasolt 300 millió forintos támogatás az emlékpark normál működésének feltételeit teremtheti meg.

A parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának összegző munkacsoportja november 30-ig alakítja ki az új alaptörvény koncepciójának egységes szövegét, amelyet az eseti bizottság december első felében vitat meg, majd az Országgyűlés elé terjeszt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.