A neten árulták a 19 éves lányt a kölcsön fejében

Egy tizenkilenc éves lány és nővére árulta férfiaknak internetes társkereső oldalon középiskolás barátnőjüket, akit később egy bécsi bordélyházba is kivittek – írja a Napló online.

MNO
2010. 11. 12. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nem mindennapi bűnügyben egy bodajki testvérpár, valamint anyjuk, illetve az ő élettársa van előzetes letartóztatásban. A feljelentést az egykori barátnő azután tette meg, hogy súlyosan megfenyegették. Vallomása szerint anyagi és érzelmi válságát használta ki a középiskolai barátnője, úgy szervezte be.

A lány szeretett volna úgy öltözködni, szórakozni, mint jómódú barátnője, az ehhez szükséges pénzt tőle kérte kölcsön, ami rövid idő alatt jelentősebb összeggé halmozódott. A barátnő szerette volna visszakapni pénzét, ezért azt ajánlotta fel a lánynak, hogy férfiakkal hozza össze, a szexuális szolgáltatásért kapott pénzből pedig visszafizetheti tartozását.

A találkozókat a barátnő nővére szervezte, úgy, hogy képeket készítettek a fiatal lányról, és ezeket partnerkereső oldalakra tették fel. Egy-egy alkalommal a férfiaktól 30-50 ezer forintot kértek, de volt, amikor szűz lányként hirdették meg a lányt, akkor 150 ezer forintot kaptak. A harmadik-negyedik alkalom után kezdte el adósságát törleszteni a lány, aki az aktusért kapott pénz 25 százalékát adta le.

Egy idő után a testvérpár felvetette, hogy külföldön még több pénzt lehetne keresni, ezért a lányt a beleegyezésével kivitték egy bécsi bordélyházba. A lány a bevételét az első napokban leadta annak a testvérnek, aki kikísérte őt. Eközben a bordélyházban dolgozó nők felvilágosították a fiatal lányt, hogy ne adja le a pénzt, hiszen ott mindenki megtartja azt, nem fenyegeti senki őket, van külön biztonsági szolgálat. A lány ezt közölte a kint tartózkodó testvérrel, aki megfenyegette és megzsarolta őt: ha nem adja le továbbra is a bevételét, akkor elmondják ismerőseinek, közzéteszik közösségi portálokon, hogy mit csinált eddig és kint Bécsben. A fenyegetést egyébként részben be is váltotta a nővér.

A lány, mivel féltette családját, ezután feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás során kiderült, hogy a nővér egy másik lányt is dolgoztatott Ausztriában, sőt a testvérpár anyja és élettársa három másik lányt is kihasznált hasonló módszerrel. A nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást, és olyan bizonyítékokat is lefoglaltak, amelyek a gyanúsítottak bűnösségét támasztják alá. Az ügyben a 19 és 20 éves testvérpár mellett az anya és az élettársa is előzetes letartóztatásban van.

(napló-online.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.