A rendészeti törvények vitájával folytatódik a Ház munkája

A részletes vitával folytatódik szerdán annak a három törvényjavaslatnak a parlamenti tárgyalása, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be a Háznak azt követően, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót.

MNO
2010. 11. 03. 6:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz frakcióvezetője három önálló indítványt nyújtott be: az alkotmány, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításáról szóló javaslatot, valamint – lényegében változatlan formában – a 98 százalékos különadóról szóló előterjesztést. A javaslatok általános vitája kedden késő éjszaka zárult le az Országgyűlésben. Szerdán kezdi tárgyalni a Ház a Jobbik által kezdeményezett, a kolontári iszapkatasztrófa körülményeinek, felelőseinek feltárásával foglalkozó tízfős parlamenti vizsgálóbizottság megalakítására vonatkozó indítványt. A testület 2011. november 1-jéig készítené el jelentését.

Elkezdődik az egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló javaslat általános vitája, amely a rendőrség szervezetének átalakítását, a rendvédelem egységes belső ellenőrzési rendszerének megteremtését – benne a megbízhatósági vizsgálat bevezetésével –, valamint uniós jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését tartalmazza. A részletes vitával folytatódik szerdán az ügyészségi szolgálati viszonyról, illetve az ügyészségi adatkezelésről szóló törvény módosításának tárgyalása. Az előterjesztésben a kormány egyebek mellett azt indítványozza, hogy a parlament a jelenlegi hat helyett kilenc évre válassza meg a legfőbb ügyészt.

A minisztériumok felsorolásáról szóló törvénnyel összefüggésben szükséges módosítások, valamint az iparjogvédelmi törvények módosításának általános vitája is szerdán indul. A javaslat egyebek mellett megváltoztatja a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal elnevezését és pontosítja a feladatait. A módosítások további célja, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal eljárásai gyorsabbak legyenek és még inkább megfeleljenek a modern, ügyfélbarát közigazgatás koncepciójának.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.