Az adatvédelmi biztos pénteki közleményében hangsúlyozza: szeptemberben már feljelentést tett azon honlap ellen, amely a felhasználóknak lehetőséget biztosított korábbi barátnőik lejáratására, illetve személyes adataik és fotóik közlésére.
A hatóságok ezt követően törölték a portálon fellelhető adatokat, azonban azok egy amerikai szerveren továbbra is elérhetők – fűzi hozzá.
Jóri András ezért levélben fordult a szerver tengerentúli üzemeltetőihez, amelyben a magyar jogszabályok szerint bűncselekménynek minősülő adatközlés megszüntetését kéri a cégtől.
Az adatvédelmi biztos ugyanakkor önmagában nem tartja elegendőnek az adattörlést, szerinte a megoldást az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása jelentené.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.