Megkezdték a tanúk kihallgatását a Dataplex-ügyben – mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére a vám- és pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója. Sors László neveket nem említett, azt ugyanakkor közölte: tucatnyi személynek tesznek fel kérdéseket a nyomozók. A szerverhotelt működtető informatikai vállalkozást 2005-ben 2,5 milliárd forintos bankhitelből vette meg a Bajnai Gordon későbbi miniszterelnök vezette Wallis Zrt., majd három hónappal később ciprusi cégek bevonásával csaknem hárommilliárdos haszonnal, 5,1 milliárd forintért továbbadták azt a Magyar Telekomnak. A tranzakció miatt – amelyben egyébként érintett Kóka János volt gazdasági miniszter sógora is – adócsalás gyanújával nyomoznak – írja a szombati Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat az ügyről.
Amikor még nem ismertünk határokat a magyar télben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!