A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint szerdán délután ismerősei találtak rá az egyedül lakó asszony holttestére, aki – a rendőrségi helyszíni szemle adatai szerint – bűncselekmény áldozatává vált.
Az elkövető vagy elkövetők a házba erőszakkal hatoltak be, és ott az áldozatot bántalmazták, majd értékek után kutattak. Az asszony a bántalmazásban elszenvedett sérüléseibe halt bele, halálának idejét és pontos okát igazságügyi orvosszakértői boncolás fogja megállapítani.
A BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya megtette a szükséges intézkedéseket az elkövető(k) felkutatására – olvasható a rendőrség honlapján.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.