„Dinamikus döntéshozatal” – Féléves az Orbán-kormány

Dinamikus döntéshozatal jellemezte a kormány működésének első félévét a kormányszóvivő szerint, aki kiemelte, a kabinet eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt.

MNO
2010. 11. 30. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány hétfőn volt féléves, ez idő alatt dinamikus volt a döntéshozatal, a kabinet 80 rendeletet, 131 határozatot hozott, és 70 törvényt terjesztett az Országgyűlés elé, amelyből már 44-et el is fogadott a Ház – mondta Nagy Anna a kormányszóvivői tájékoztatón. Ismertette: az új Országgyűlés eddig 99 új törvényt, illetve törvénymódosítást fogadott el.

Az első hat hónap intézkedései alapvetően a kormányprogramhoz, illetve a meghirdetett két akciótervhez kapcsolódnak – mondta Nagy Anna. Kiemelte: a kormányprogramnak és a kormány eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt. Az intézkedések közül megemlítette a társasági adó kulcsának 19-ről 10 százalékra történő csökkentését, a Széchenyi-kártya kibővítését, és az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás hatályba lépését. A foglalkoztatás bővítése egy olyan kiemelt cél, amelynek érdekében a kormány sokat tett, és ennek része a közfoglalkoztatás átalakítása is – húzta alá Nagy.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.