Haragszanak Gyurcsányra, elvennék tőle a Táncsicsot

Megkezdődött az MSZP-hez kötődő intézményi és alapítványi hálózat felülvizsgálata, így érzékeny kérdés került terítékre a pártban a Táncsics Alapítvány feladatai és jövőbeni működése kapcsán: egyesek „kihúznák” Gyurcsány Ferenc kuratóriumi elnök alól a szervezetet, mások csak a Kapcsolat.hu finanszírozásának átalakítását tartanák indokoltnak – írta a Népszabadság csütörtökön.

MNO
2010. 11. 11. 4:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap úgy tudja, hogy a volt kormányfő Charta-tüntetésen való szerepvállalása után az MSZP-ben néhányan felvetették: ha a jövőben sem kooperál a párt többi vezetőjével, érdemes elgondolkodni akár azon is, hogy „kihúzzák alóla” a Táncsics Alapítványt.

A Népszabadság forrásai szerint nem valószínű, hogy ez megtörténik, de némi változás ettől függetlenül is lehet. A Táncsics 100 százalékos tulajdonában van az a – 96 millió forintos törzstőkével rendelkező – Kapcsolat.hu nonprofit kft., amely a hasonló nevű, baloldali közösségi portált is üzemelteti, s amire az alapítvány havi nettó 2,5 millió forintot költ, szolgáltatói díjként. A pártvezetés terve szerint a Kapcsolat.hu-t és a felújítás előtt/alatt álló Mszp.hu oldalakat össze kell vonni, legalábbis egyfajta holdingba csoportosítani.

A Népszabadság szerint Gyurcsány nem támogatja a Kapcsolat.hu beolvasztását, ahogyan a Táncsics bármilyen átalakítását is ellenzi. A pártalapítványt 2003-ban hozták létre, politikai, oktatási és ismeretterjesztő feladatok ellátására.

A volt kormányfő azután kérte és kapta meg a kuratóriumi elnöki posztot, hogy lemondott a pártelnökségről. Gyurcsány kötött mandátumot kapott kuratóriumi elnökként, 2014-ig nem hívható vissza.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.