A BKV a Népszabadság pénteki számában megjelentekre reagált, miszerint a társaság egyes szakszervezetei sztrájkot fontolgatnak, mert információik szerint a vállalat az év végén nem tudja kifizetni a bérmegtakarítási összeget. A BKV a közleményében kifejtette, hogy a decemberi bérfizetés alkalmával minden dolgozó időben megkapja novemberi bérét, valamint minden egyéb, a munka törvénykönyvében és a kollektív szerződésben rögzített juttatást, mint a cafetéria-elemek, pótlékok, túlórapénzek, valamint az év végi karácsonyi étkezési utalványok.
„Ráadásul – a korábbi évek gyakorlatát megtartva – még a januári fizetéssel esedékes decemberre járó melegétel utalványokat is egy hónappal hamarabb, december elején felvehetik” – hangsúlyozták. A bérmegállapodás szerinti éves pénzmaradvány elosztását pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – december 11-ig áttekintik a szakszervezetekkel. Ezzel kapcsolatban hozzátették, hogy a kormányzati támogatás átutalásáról jelenleg is folynak az egyeztetések, információik szerint az összeg november 30-ig fog megérkezni a társaság számlájára.
„Minden a normális rendben és a papírforma, azaz a megállapodások szerint zajlik, így alaptalannak és rendkívül barátságtalannak tartjuk a szakszervezeteknek azt a médiahadjáratát, amely pánikot kelt a lakosság körében, és az ünnepekre a közlekedés ellehetetlenülését vetíti előre” – fogalmaztak.
A vita arról szól, hogy az üzleti tervhez képest megtakarított pénzekkel, tehát az éves pénzmaradvánnyal mi történjen. A BKV közleménye szerint a szakszervezetek azt szeretnék, ha ezeket a megtakarításokat a BKV teljes egészében szétosztaná dolgozói között és az év végi, a kollektív szerződésben foglalt juttatásokon felül még kiutalná a munkavállalók számára.
A BKV szerint könnyen belátható, hogy ez a vita nem a BKV finanszírozásáról, működőképességéről, a dolgozók alapfizetéséről és egyéb szokásos juttatásairól, hanem extrajuttatásokról szól. „Épp ezért emiatt sztrájkkal fenyegetni a budapestieket teljesen alaptalan és indokolatlan” – írták.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az MTI megkeresésére pénteken azt mondta, időarányosan jelentős összeget spórolt meg a BKV év közben a bér jellegű kiadásokban, s a bérmegállapodás szerint ezt az összeget a munkavállalóknak ki kell fizetni. Mintegy ötszázmillió forintról van szó, de a BKV gazdasági vezetésétől olyan tájékoztatást kaptunk, hogy nincs pénz ennek kifizetésére – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.
Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, a BKV Liga Munkástanács Szövetség és a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége nevében az MTI-nek azt mondta, addig, amíg a cég vezetése hivatalosan nem tájékoztatja őket arról, hogy nem tudnak fizetni, addig nem lenne szabad a munkavállalókat azzal riogatni, hogy nem kapnak bért. Jelenleg nincs sztrájkhelyzet – tette hozzá.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.