Hargitai János hozzátette, mindezt úgy akarják megvalósítani, hogy semmi se veszélyeztesse a költségvetés stabilitását. Leszögezte, hogy minden módon tartani akarják és fogják az államháztartás 3,8 százalékos hiánycélját, miközben eredményszemléletű hiányként 2,94 százalékkal kalkulálnak. Megjegyezte, hogy súlyos milliárdokat kellett behajtani ahhoz, hogy a célokat tartani lehessen, és ezeket a forrásokat rendkívüli adókkal teremtették meg. Kijelentette, nincsen olyan szándékuk, hogy hosszú távon terheljék ezekkel az adókkal a gazdaság szereplőit.
Szavai szerint viszont ezek olyan szektorokat terhelnek, amelyek még a válság idején is gazdagodtak. Fontosnak nevezte a 16 százalékos egykulcsos adó bevezetését, amely szavai szerint, egy átlátható rendszert fog biztosítani. A munkahelyteremtés kapcsán azt mondta, hogy a 10 százalékra csökkentett társasági jövedelemadó olyan megtakarításokat eredményez, amiket a vállalkozások munkahelyteremtésre fognak fordítani. Hozzátette, hogy ezt az új Széchenyi-programmal is ösztönözni fogják. Megjegyezte, hogy a kormányzat a saját szerkezetét is úgy alakította át, hogy az kedvező legyen a vállalkozók számára. Hargitai visszatekintve úgy fogalmazott, hogy a büdzsé megalkotásakor kötve vannak a múlthoz. Kijelentette, hogy 2002-től 2006-ig a szocialista kormányok mindent a hitelfelvételre építettek és amikor 2006-tól a hitelfelvételi politika nem volt folytatható, „ekkor jött a megszorítások időszaka”.
Kijelentette, hogy a jelenlegi kormány viszont nem akart megszorításokat. Megjegyezte, remélik, hogy a 2011-es költségvetésben megalapozottan kalkulálnak azzal, hogy három százalékkal fog nőni a gazdaság. A korábbi kabinetek lépéseit bírálva kijelentette, hogy jelenleg hárommillió ember él a létminimumon, vagy annak közelében, az ország demográfiai katasztrófahelyzetben van, a fiatalok helyzete pedig kilátástalan. Úgy fogalmazott, hogy az előző kormányok politikájának jellemzője volt az a bizalomvesztés, amit a piacok tükröztek. Azt mondta, hogy 2008 október kilencedikére az államcsőd közelébe jutott a gazdaság.
Megjegyezte, hogy akkor az államcsődöt az Európai Unió és az IMF feltételekhez kötött hiteleivel sikerült elkerülni. Szavai szerint ezzel Magyarország gyakorlatilag elveszítette a gazdasági szuverenitását. Leszögezte, ebből a helyzetből ki akarnak szabadulni. Hangot adott annak a véleményének, hogy a kétharmados többség teszi lehetővé, hogy néhány hét alatt olyat adóintézkedéseket hozzanak, amelyek a kilábalás lehetőségét teremtik meg.
A büdzsé céljairól és nézőpontjairól beszélve kiemelte, az átlátható adórendszer és ezen belül a bizalom megteremtését, a munka becsületének visszaállítását és a családok helyzetének megerősítése. Az utóbbin belül pedig a gyermeket növelő családok pozícióinak javítását. Reményének adott hangot, hogy az infláció tovább csökken 3,5 százalékra, a háztartások fogyasztása 2,6 százalékkal nő, míg eközben hét százalékhoz közelítő beruházási bővülés növekedéssel számolnak.
Számításaik szerint a pénzforgalmi hiány 2,8 százalék, az eredményszemléletű hiány 2,94 százalék lesz, vagyis alacsonyabb lesz három százaléknál. Hozzátette, hogy a nyugdíjalap egyensúlyban lesz, amit a rendszer átalakításával érnek el.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.