Lesz itt minden: napsütés, zápor, havazás, ónos eső

Vasárnap a pára- és ködfoltok megszűntét átmenetileg országszerte többórás napsütés követi fátyolfelhőzettel, majd dél felől beborul az ég, és egyre több helyütt várható csapadék: általában eső, zápor lesz, az Észak-Dunántúlon és az Alpokalján azonban havas eső, havazás valószínű. Északon átmenetileg ónos eső is lehet.

MNO
2010. 11. 28. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megélénkülő, időnként megerősödő keleties szél a késő délutáni, esti óráktól sokfelé viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul. Késő estére pedig 0 és +5 fok várható.

Vasárnap a délutáni óráktól a Dunántúl nyugati, északnyugati részén havazásra, néhol gyenge ónos esőre vagy fagyott esőre számíthatunk. Éjfélig az említett tájakon síkvidéken lepel (8 cm), vizes hó, az Alpokalján, illetve a Bakonyban 10-20 cm hó hullhat. Nyugat-Dunántúlon 24 óra alatt területi átlagban 20 mm fölötti csapadékmennyiség várható.

A következő napokban – csütörtökig – a délnyugat felől érkező mediterrán ciklonok okoznak nagyon változékony időjárást. Átmeneti felhőzetcsökkenés után ismét beborul az ég, és az időszak nagy részén legfeljebb rövid felszakadozások lehetnek. Gyakori esőre kell számítani, az időszak közepén azonban havazás valószínű. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének száz százalékán várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején és végén általában 0, +6, közepén +2, –4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1, 7, kedden csupán –2, +3 fok között alakul.

(OMSZ)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.