Megvitatják: a testületek csökkenthetnék a polgármesterek pénzét

Ma vitatja meg az Országgyűlés az egyes nyugdíj-biztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatot, amely a jövő évtől lehetővé teszi a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását.

MNO
2010. 11. 30. 6:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezett napirend szerint az általános vita időkerete négy óra, húsz perc lesz. Az Országgyűlés ma két olyan javaslat tárgyalását is megkezdi, amelyeket mások mellett Kósa Lajos debreceni polgármester és Tarlós István főpolgármester jegyez. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosításával azt indítványozták, hogy a jövőben a képviselő-testületek csökkenthessék a polgármesteri díjat. A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításában pedig azt kezdeményezték, hogy a fővárosi önkormányzaton túl a kerületekben, a megyei jogú városokban és a megyei önkormányzatoknál is lehessen több aljegyezőt kinevezni. Ugyancsak kedden hat részletes vitát is lefolytat a Ház, közöttük az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló indítványét.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.