
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Felelősségre vonjuk azokat, akik kirabolják a magyar állampolgárokat, mert ez soha, soha el nem évülő bűn – mondta Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke a párt szombati rendezvényén azt is elmondta, megígérik, hogy kárpótolni fogják azt a hárommillió magánnyugdíjpénztár-tagot, akiket károsodás ér. Mesterházy hozzátette, minden eszközzel harcolni fognak a Fidesz „elmebeteg politikája” ellen. Pártjáról szólva elmondta: „egységes MSZP-t fogok teremteni, hiteles baloldali politikával, ahol nincs mellé- és kibeszélés sem.” Kijelentette, „nem engedünk ’48, ’56 és ’89 vívmányaiból, és ha nem változtat a Fidesz a politikáján, tavasszal az utcára megyünk és tízezrekkel harsogjuk majd, hogy elég volt”.
Baj van
Török Zsolt, az MSZP szóvivője arról beszélt, hogy „hazánk bajban van” az elmúlt hat hónap „ámokfutása” miatt. Kormos Kata, a másik szóvivő az összefogás fontosságáról beszélt.
A Papp László Budapest Sportarénában megjelentek azt követően, hogy együtt elénekelték a Himnuszt, videoüzeneteket néztek meg. Az európai baloldal az MSZP mögött áll – derült ki abból a videoüzenetből, amelyet Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista-demokrata frakciójának vezetője és Poul Nyrup Rasmusssen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, volt dán miniszterelnök küldött az MSZP politikai nagygyűlésére.
Poul Nyrup Rasmusssen úgy látja: a kormányváltás óta eltelt hat hónap bebizonyította, hogy Magyarországnak új irányra van szüksége, amelynek eléréséhez minden támogatást megadnak. Martin Schulz úgy fogalmazott: Magyarországon az MSZP viszi tovább a szociáldemokraták közös európai üzeneteit: a szociális igazságosságot, a társadalmi összetartozást, a békés fejlődést, a nemzetközi együttműködést. Hozzátette: nemcsak támogatják az MSZP-t, de harcolni is fognak azért, hogy ezeknek az értékeknek a párt érvényt szerezhessen Magyarországon.
„Orbán Sztálin babérjaira tör”
Bárány Balázs, „friss pályakezdő”, a gyűlés egyik civil felszólalója arról beszélt: mivel 1987-ben született, nem élt a pártállami diktatúrában, de annak visszásságait ma sem szeretné megélni. Magyarország ma szerinte nem olyan irányba fejlődik, ahol szívesen leélné az életét, és ezzel az érzéssel nincs egyedül, több kortársa gondolkozik hasonlóan. Azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök „Sztálin babérjaira tör”, és ezt nem is csinálja rosszul; minden az övé, és ami ma még nem, arról azt gondolja, hogy majd holnap az övé lesz. Ezt azonban mi nem hagyjuk – jelentette ki.
A kormányoldalnak szerinte nem sikerült még végérvényesen a saját képére formálni az országot. Nagy a tét – mondta –, el akarják venni a pénzünket, a jövőnket, a hazánkat. Ezt nem szabad tétlenül nézni – tette hozzá –, ne legyünk birkák, húzzunk egy vonalat, hogy eddig és ne tovább!
Kész átverés show
Az edelényi Komjáthi Imre arról beszélt, bár az övénél szebb családi modellt még Orbán Viktor sem álmodhatott volna, mégsem kedves a családja a nemzeti együttműködés rendszerének. Szerinte „parasztvakítás”, hogy családbarát a kormány. Mint mondta, feleségével hat gyermeket nevelnek, és egy svájci frankban felvett, jelzáloggal terhelt, 120 négyzetméteres ingatlanban élnek a „dédivel” együtt. Hozzátette: Orbán Viktor „áldatlan” tevékenységét a saját bőrükön érzik a magán-nyugdíjpénztári összeg, a nyugdíjkorrekció „lenyúlása” miatt; melósként nem keres annyit, hogy a családi adókedvezményt ki tudná használni.
Beszélt arról is, hogy bár Orbán Viktor az árvíznél „ígéretcunamit” zúdított az edelényiekre, a gátakat ma sem állították helyre, több család nem mehetett vissza a lakásába, az önkormányzat százmilliós adósságban fuldoklik. Úgy fogalmazott: egy kormányzati „kész átverés show” részesei vagyunk.
(MNO, MTI)
A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására
Tényleg iszonyatosan ideges a Vasas edzője, Pintér Attila
Gyász: Meghalt a TV Paprika népszerű műsorának séfje
Aranyáron kínált hekk az Öreg-tónál: a balatoni büféseknek is pirulna az arca
Borzalmas tömegtragédiáról jött hír, sokan meghaltak
Az ukránok ledobták a láncot az Európai Unió tervét hallva – Magyarországot sejtik a háttérben
Orbán Viktor: Brüsszel ügynökei fel akarják venni Ukrajnát az unióba – Kövesse nálunk élőben!
Volt szegedi játékossal erősített az ETO
Lecsapott a jégeső, fehérbe borultak az utak
Cirkusz a Ferrarinál: Hamilton a csapatot kritizálta és nem kér elnézést
Trump csapatokat küldene külföldre, ellenük akar harcolni
Hamiltont is bűnösnek találták, de a Red Bull veszített a legtöbbet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.