Nincs baj, mégsem kell lezárni az utat az olvadás miatt

A korábbi hírekkel ellentétben nem kell lezárni a 8123-as út egy szakaszát a gánti tározók vízének leengedése miatt; ezt egy korábban betemetett, mintegy 400 méter hosszú vízelvezető árok kibontása tette feleslegessé – közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakembere hétfőn.• Brutális jegesedés jöhet, éjjel „lesózzák” Pest megyét

MNO
2010. 11. 29. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a falu fölött elhelyezkedő két tározó egyike sincs tele, a bennük tárolt víz leeresztésére megelőzés céljából van szükség. Azt akarják ugyanis megakadályozni, hogy a következő időszakban várható csapadék miatt ne kerüljenek ismét veszélybe a falu mélyebben fekvő részein levő házak, mint hétfő reggel – mondta el Falusi Ferenc.

A hétvégén lehullott, mintegy 5-10 centiméter vastag hóréteget ugyanis gyorsan felolvasztotta a vasárnapi, hétfő hajnali eső, s mivel a vízelvezető árkok és az árapasztó kapacitása nincs összhangban, a lezúduló víz négy házat veszélyeztetett. Háromnak a falait mosta, egynek pedig az udvarába tört be, s egy szakaszon a közútra is kiömlött.

A lakóépületeket homokzsákokkal védték meg, és az önkormányzat azonnal elrendelte a magántulajdonosok által korábban betemetett vízelvezető árok újbóli kinyitását – mondta el az MTI-nek Spergelné Rádl Ibolya (Fidesz–KDNP) polgármester. A tározók vizét az újonnan kibontott és a korábban is működő árkon keresztül vezetik el a bányagödörbe.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.