„Novák Elődnek fogalma sincs arról, mi a bizottság feladata”

A Fidesz képviselői nem vesznek részt a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának csütörtökre tervezett ülésén, amelyre a testület jobbikos elnöke, Novák Előd meghívta Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját.• Kezdődik a parlamenti vita a nyugdíjpénztárakról

MNO
2010. 11. 29. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novák Előd vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Alföldi Róbert elfogadta az albizottság meghívását. A jobbikos politikus közlése szerint a testület ülését az albizottság elnökeként ő maga hívta össze december 2-ára, csütörtökre. Novák Előd a közleményben azt írta, hogy „a Nemzeti Színház igazgatójának leváltása című napirendre elfogadta a meghívást Alföldi Róbert igazgató is, aki így elmondhatja védőbeszédét”.

A Fidesz-frakció az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy az albizottság fideszes tagjai is megkapták a december 2-ára tervezett ülés meghívóját, ebből azonban csak az derül ki a képviselőik számára, „hogy Novák Elődnek fogalma sincs arról, mi a kulturális bizottság ellenőrző albizottságának feladata és hatásköre”. Emlékeztetnek, az albizottság feladata az ágazati törvények betartásának felügyelete, az elnök által kiküldött napirendi pontok azonban álláspontjuk szerint egyértelműen és indokolatlanul túlmutatnak ezen.

A fideszes képviselők nem kívánnak asszisztálni ahhoz, hogy Novák Előd sorozatosan saját pártpolitikai céljaira használja fel a bizottság ülésének összehívását, ezért a csütörtökre tervezett ülésen nem vesznek részt – közölte a Fidesz-frakció.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.