Ököllel ütötte tanárát a diák – előzetesbe került a 17 éves fiatal

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a püspökladányi diákot, aki trágár szavak kíséretében több alkalommal ököllel megütötte tanárát egy helyi iskolában – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

MNO
2010. 11. 29. 11:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és becsületsértés vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 17 éves fiatalemberrel szemben – mondta Kelemen Éva.

Az eljárás adatai szerint november 24-én az egyik püspökladányi iskolában egy 42 éves pedagógus megkérte az egyik osztály tanulóit, hogy sorakozzanak a folyosón, de egy 17 éves tanuló ennek ellenszegült, nem volt hajlandó sorba állni. A tanár felszólította, hogy csatlakozzon a többiekhez, ekkor a diák trágár kifejezésekkel elutasította tanárát, majd a későbbiekben sem hagyott fel megbotránkoztató viselkedésével – ismertette az esetet a szóvivő.

Elmondta azt is, hogy a verbális agresszió után a diák a tanárát többször meglökte, majd ököllel több alkalommal arcon ütötte. A tanárt az ütések hirtelen érték, ideje sem volt védekezni.

A rendőrség a fiatalkorút őrizetbe vette, a Debreceni Városi Bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte, mivel a tanárverés mellett ellene már rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban volt büntetőeljárás.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.