
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken látogatást tesz Kijevben, ahol találkozik Viktor Janukovics ukrán államfővel és Mikola Azarovval, Ukrajna miniszterelnökével. A magyar és az ukrán miniszterelnök pénteken közös sajtótájékoztatót tart a kijevi miniszterelnöki hivatalban – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.
Az én elképzelésem az, hogy becsüljük meg azt, ami van. A magyar hagyomány a parlamentáris rendszerben van: így volt ez a két világháború között, sőt az első világháború előtt is. A középpontban a parlament áll, nem pedig az államfő… Magyarország nehezen viselné el a parlament és az államfő közötti vetélkedést, ezért azt ajánlom, hogy ne bocsátkozzunk ilyen kalandba – jelentette ki a kormányfő.
Az államháztartási hiány 3,8 százalékra történő leszorításáról szólva Orbán leszögezte: a deficit lefaragása önmagában nem művészet. Most azonban egyszerre kell költségvetési fegyelmet gyakorolni és gazdasági növekedést elérni, egyidejűleg pedig munkahelyeket teremteni. Magyarországon olyan a növekedés, ami nem teremt munkahelyeket, elfogadhatatlan – hangsúlyozta.
A költségvetési hiány lefaragásának két útja van – folytatta a miniszterelnök. Az Egyesült Államokban nem sokat törődnek a deficittel, ott mások a prioritások. „Az amerikai és az európai válságkezelés módjai egyre jobban eltérnek egymástól. Én nagyon rokonszenvesnek találom az amerikai felfogást, viszont az Európai Unió egyik tagállamának vagyok a miniszterelnöke, ezért annak az előírásaihoz tartom magamat.”
A különböző rendkívüli adók a gazdasági reform 2012 végéig történő megvalósítását szolgálják – indokolta Orbán Viktor az energiaszektorra, a távközlési cégekre és a kereskedelmi láncokra kivetett válságadót. Egyúttal leszögezte: a gazdasági válságban szertefoszlott az az elképzelés, hogy a szolgáltatások pótolhatják a termelést. Ezért a kormány a szolgáltatások helyett a termelésre akarja helyezni a súlypontot, s ehhez szükség van a német vállalatokkal való együttműködésre.
„A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egyhavi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott – mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül.” Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen – fogalmazott Orbán Viktor.
(MTI)
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak
Vállalható kompromisszum a felújítandó ingatlan a saját célra vásárlók körében
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak
Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország
Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától
Budapesten a világ szeme: a pokolból tér vissza az alkoholfüggő valóságshow-sztár
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.