Súlyos milliárdok tűntek el a pénztárakból?

A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerint felmerül az a gyanú, hogy súlyos milliárdok tűntek el a magánnyugdíjpénztárakból, ezért meg kell vizsgálni, mekkora a magánpénztári vagyon, megvan-e, ahogy azt a Stabilitás Pénztárszövetség állítja.• „Kirabolták, széthordák, offshore cégekbe vitték ki az országot” + Képriport• Szélesebb választási lehetőségük lesz a nőknek• Mi lesz, ha jön a „demográfiai cunami”?

MNO
2010. 11. 30. 16:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Selmeczi Gabriella keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a sajtóban is publikált szakértői elemzések szerint – ezek közül a Századvég gazdaságkutató intézetet, valamint Varga István (az MNB felügyelőbizottságának tagja) és Patrubány Anna tanulmányát nevesítette – a vagyonból legalább 500 milliárd forint hiányzik. Ha a működési költségek elviszik a 12 év alatt megtermelődött hozam kétharmadát, természetes, hogy felmerül a bűncselekmény gyanúja, az, hogy valaki manipulálta az adatokat – közölte a miniszterelnöki megbízott. Megismételte korábbi sajtónyilatkozatát: nem akar kriminalizálni, még nem tudja, mit fognak találni.

A tanulmányok adatait idézve ismertette: a pénztári tagok 12 év alatt nominálértéken 2664 milliárd forintot fizettek be a kasszákba, aminek az inflációval korrigálva 3261 milliárd, az állampapírok és kincstárjegyek hozamával korrigálva pedig 3264 milliárd forintot kellene kitennie. Ehhez viszonyítva vizsgálják majd, hogy megvan-e a vagyon. A hozam 12 év alatt 109 milliárd, a pénzkezelési, működési költség pedig 210 milliárd forintot tett ki, vagyis a hozam duplájáért kezelték a vagyont – tette hozzá.

Selmeczi Gabriella a Századvég adatait ismertetve azt mondta, a magánpénztárakban felhalmozott vagyon értéke mintegy 500 milliárd forinttal kevesebb a magánpénztári járulékbefizetések miatt keletkezett államadósságnál és kamatainál, a pénztártagok 10 százalékkal több nyugdíjtőkét halmozhattak volna fel, ha kizárólag állampapírba fektetnek. Ez pénztártagonként 214 ezer forint veszteséget jelent. A PSZÁF-nak szolgáltatott adatok szerint ugyanakkor nem történt vagyonvesztés, a kasszák 1 százalék reálhozamot értek el, ami azt jelenti, valaki manipulálja az adatokat – közölte a miniszterelnöki megbízott.

Hangsúlyozta: amiatt is meg kell vizsgálni, mekkora a magánpénztári vagyon, mert éppen most tettek ígéretet arra, hogy ha valakit veszteség ért, azt jóvá fogják írni. Tájékoztatása szerint már megkeresték a független szakértőket, hogy velük együttműködve tárják fel, a pénztárak mennyi vagyont őriztek meg, van-e veszteség, s ha igen, mekkora. Selmeczi kérdésekre válaszolva közölte: a tanulmányokra alapozva állította azt, elképzelhető, hogy vagyonvesztés következett be a magánpénztárak tevékenysége során. Úgy vélekedett, hogy az adatok sokféleképpen számolhatók, sokféleképpen értelmezhetők, sok csúsztatás lehetősége rejlik az elemzésekben.

„Ha vagyonvesztés történt, akkor el tudom képzelni, hogy a pénztárszövetség úgy értelmezi tudatosan az adatokat, hogy azt tudja mondani, nem történt vagyonvesztés, hiszen az ő érdekeiknek ez felel meg” – mondta. Selmeczi szerint „nem hajlandóak belenyugodni abba, hogy a kormány és a parlament döntésével önkéntessé teszi a választást, és innentől kezdve mindenki a saját maga érdekeinek megfelelően fog majd dönteni”.

Arra a kérdésre, mikor kezdődik a vizsgálat, azt válaszolta: ez a jövő feladata; az első körben szeretnének konzultációt kérni a független szervezetektől, kutatóintézetektől arra vonatkozóan, ők hogyan látják a magánpénztári vagyon sorsának alakulását. A vagyonvesztés következményeit firtató kérdésre válaszolva Selmeczi közölte: ez nehéz kérdés, mert ha az ember a tőzsdén vásárol papírokat, a vagyon egy része teljesen jogszabályszerűen egy pillanat alatt elolvadhat. A tőzsdei papírok még a pénztárak kezelésében vannak, ezért nem tudni, hogyan kezelték azokat – tette hozzá.

Közlése szerint január 31. utánra kell kidolgozni egy stratégiát arra, hogy rendszerszerűen meg tudják nézni, a papírok mögött milyen értékek vannak, célszerű volt-e a pénztárak befektetési tevékenysége. „Élek a gyanúperrel, hogy nem a jó gazda gondosságával kezelték ezeket a vagyonokat, és nemcsak azért történt vagyonvesztés, mert gazdasági válság volt, hanem más oka is volt, ebben a magánpénztárak működése, a mögöttük lévő alapkezelő is ludas” – mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.

Selmeczi a kérdésekre válaszolva kitért arra: ha valaki a magánszektorba fizeti be a 10 százalékos munkavállalói járulékot, szociális jellegű juttatásokat – rokkantnyugdíjat, özvegyi és árvaelllátást –, akkor is kap az állami rendszerből. Az állam a garancia – válaszolta arra a kérdésre, mitől lesz hosszú távon fenntartható a nyugdíjrendszer. Hozzátette, hogy a nyugdíjrendszer problémáit a nyugdíjrendszeren kívül kell megoldani; a feltételek közé sorolta a születésszám növekedését, a gazdaság fehérítését és új munkahelyek teremtését. Mint mondta, rövid távon azt a problémát kellett megoldani, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyba kerüljön; ennek érdekében leválasztják arról a szociális elemeket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.