Tamási Andrea, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, a mentősöket nem sokkal 20 óra előtt riasztották, pár perc alatt a helyszínre érkeztek, de a gyerek akkor már nem mutatott életjeleket. Egy órán keresztül próbálkoztak az újraélesztéssel, de a fiú a helyszínen meghalt.
Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a fiú „gázmérgezést okozott magának”, a helyszíni szemle során ugyanis kiderült, hogy egy gázutántöltő palackból szívott gázt. Az idegenkezűséget kizárták, az eset további körülményeit a rendkívüli haláleseti osztály vizsgálja.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.