Elsőként a Hajdú-bihari Napló adta hírül, hogy „kizárta az MSZP-ből Juhászné Lévai Katalin volt országgyűlési képviselőt, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt elnökét a párt megyei etikai bizottsága”. A lap névtelenséget kérő informátora szerint a döntés hátterében „a megyei küldöttgyűlés rendszeres bojkottálása” és az áll, hogy az MSZP egyik legismertebb helyi politikusa, a párt volt megyei elnöke az önkormányzati választások előtt MSZP-sként a Debreceni Ifjúsági Szövetségnek (DISZ) gyűjtött ajánlószelvényeket.
Juhászné Lévai Katalin az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a névtelenségét kérő „bennfentes” információi alapján készült cikk állításai valótlanok, nélkülözik a tényszerűséget, amellyel a cikk megsérti a jó hírnévhez fűződő jogait. „Amennyiben az említett ügyben hivatalos úton írásban megkapom a megyei etikai bizottság határozatát, mint ahogy egy folyamatban lévő ügyben elvárható, természetesen a párt demokratikus fórumain kívánok eljárni” – közölte a politikus, s hozzátette: „2010 májusa óta nem vagyok közszereplő, ezért az elsősorban családom, s személyem jó hírnevét érintő ügyekben pedig megteszem a szükséges jogi lépéseket”.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.