Varga: Az átmeneti különadók javítják a kockázati besorolást

A bankadó segít az országot egyensúlyi pályán tartani, ezért az jó az OTP banknak is Varga Mihály szerint. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Balatonfüreden a különadókat és a bankadót is átmenetinek nevezte, amelyek 2013-ig szólnak, és amelyeket fokozatosan vezetnek majd ki a rendszerből.

MNO
2010. 11. 11. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országkockázat miatt Magyarország jelenleg kényszerpályán van, a különadó és a bankadó bevezetése is erről szól, mert javítja az ország kockázati besorolását – hangsúlyozta az első Orbán-kormány pénzügyminisztere az infokommunikációról tartott konferencia nyitóelőadásában. Az államtitkár ebből vezette le, hogy a bankadó az OTP- részvényárfolyam „megtámasztási pontja”.

„Én az OTP helyében örülnék a bankadónak. Nézzék meg 2008-ban hogy változott az OTP nyeresége és részvényeinek árfolyama. Kiderült az, hogy ha az országkockázat magas egy adott vállalat számára, akkor annak sokkal súlyosabb következményei vannak, még a saját részvényárfolyamának tekintetében is, mint hogyha az országban normálisan mennek a dolgok. Tehát ma én itt nyugodtan tudnám mondani Csányi Sándor helyett, hogy őneki megéri ezt a bankadót bevállalni, mert a bankadó az egyensúlyi pályán próbálja tartani az országot, és jövőre három százalék alatt lesz a költségvetés hiánya, megígértük, hogy átmeneti lesz…” – mondta az államtitkár.

Varga Mihály a különadókkal kapcsolatban megjegyezte még: elvárható, hogy azok a szektorok, amelyek korábban a gazdasági pálya előnyeit élvezték, most vegyék ki a részüket az ország sérülékenységének csökkentéséből és a stabilizálásból. Az euró bevezetéséről szólva Varga Mihály kijelentette: Magyarországnak vissza kell állnia az euró bevezetését lehetővé tevő világos gazdasági pályára, a pozitív spirál eredményeképpen, pozitív piaci várakozásokkal csökken az ország sérülékenysége, a kamatláb és a kockázati felár, és ezzel az ország a piacokról biztonságosan finanszírozhatóvá válik.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.