A médiatörvényről és a költségvetésről vitáznak ma az Országgyűlésben

Ma kezdi meg a kormánypárti képviselők által benyújtott médiatörvény-tervezet tárgyalását az Országgyűlés.

MNO
2010. 12. 01. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatot a fideszes Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet terjesztette be; általános vitájára a tervezett napirend szerint négy óra húsz perc áll a képviselők rendelkezésére.

Az indítvány számos egyéb rendelkezése mellett az MTI-hez telepítené a közszolgálati rádiós és televíziós hírműsorok gyártását, valamint rögzíti a közszolgálati médiaszolgáltatás alapvető elveit. Szól arról is, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellenőrizheti a médiaalkotmányban meghatározott rendelkezések érvényesülését. A parlament ezután lefolytatja az NMHH, valamint a médiatanács jövő évi költségvetésének általános vitáját is.

Ezt követően a Ház sort kerít a tavalyi és az idei költségvetésről szóló törvények módosításának együttes általános vitájára. Mindkét javaslatot a számvevőszéki és költségvetési bizottság nyújtotta be. Az idei büdzsét módosító indítvány a távközlési ágazatot terhelő különadóból származó mintegy 61 milliárd forintos többletbevétellel emelné meg a költségvetés általános tartalékát.

Ugyancsak lefolytatja az Országgyűlés az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításának általános vitáját. A kormány által kezdeményezett változtatások alapján a jövőben távoktatás útján is el lehetne sajátítani a jogosítvány megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismereteket; az előterjesztés szól továbbá a pályaudvarok, megállók, vonatok és buszok bekamerázhatóságáról is.

A képviselők várhatóan a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosítások részletes vitájával zárják a szerdai ülésnapot. A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló javaslat hétfői általános vitájáról az MSZP képviselői kivonultak.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.