A patak már korábban is halott volt – Indul az ökológiai rehabilitáció

Befejeződött a vízminőségi kárelhárítás a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben, így elkezdődhet a terület ökológiai rehabilitációja – mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerdán az egyik érintett településen, Kolontáron tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.• Iszapömlés: 20 millió forintot követel az egyik károsult

MNO
2010. 12. 01. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár közlése szerint a Torna-patak már a katasztrófát megelőzően is halott volt, mivel a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. területéről folyamatos szennyezés érte a térség egyetlen folyóvizét. További környezetterheléssel már nem kell számolni, a károkozás megszüntetése azzal vált lehetővé, hogy az üzemi területen is befejezték a vízminőség-védelmi munkát – mondta az államtitkár.

Félmilliárdot költöttek a vízügyi igazgatóságok

Mintegy félmilliárd forintot fordítottak védekezésre a vörösiszap-katasztrófában érintett vízügyi igazgatóságok, további költséget jelent a folyamatos készültség és a medrek megtisztítása – közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság igazgatója. Csonki István elmondta, hogy a Torna-patak és a Marcal folyó medrében még csaknem százezer köbméter vörösiszap van, a legfontosabb feladat a vízminőségi adatok folyamatos ellenőrzése mellett ennek a szennyezőanyagnak az eltávolítása, ami várhatóan a tavaszra fejeződhet be. A medrek kotrását télen is folytatják, a munkát a fagy megkönnyíti. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. üzemi területén befejeződött védekezés után megkezdődhet a vízfolyás medrének helyreállítása és a revitalizáció.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.