Egészségpolitika – a Semmelweis-terv című előadásában az államtitkár kiemelte, hogy a sürgősségben fontos kérdés a szakemberellátás. Véleménye szerint a problémát megoldhatná, ha a mentőszolgálati és a sürgősségi osztályok csapatai egy forgórendszerben dolgoznának. Ez viszont jelenleg még vitatott kérdés – tette hozzá.
Az emberi erőforrás hiányával kapcsolatban úgy fogalmazott: „életpálya és sok pénz nélkül nem fogunk tudni kilábalni ebből a depresszióból”. Utalt a rezidensek zöld keresztes ötletére – eszerint a rezidensek magasabb bér ellenében nem fogadnának el hálapénzt, s ezt zöld kereszt kitűzésével jeleznék –, ehhez fűződően Szócska azt mondta, tudják, mennyibe kerülne ez a rendszer, a kérdés, hogy mikor lesz erre pénz. A háziorvosokról szólva az államtitkár fontosnak nevezte, hogy legyen egy praxisalap, így legalább a praxisa értékét visszaadnák a háziorvosnak. Szócska szerint ily módon, a praxiskereskedelemmel befolyásolni lehetne a háziorvosi kar tragikus elöregedését is.
Egy kérdés kapcsán kitért arra, hogy az egészségügyi ágazati informatikát is központosítják és egységesítik. Erre szerinte azért is szükség van, mert korábban például nem tudták, mennyi a rendszer adóssága, mert nem volt egy olyan információs felület, amely ezt kiadta volna. Az államtitkár hozzátette, hogy emellett az ágazat uniós finanszírozású fejlesztéseit is átnézték, s azok között sok olyat találtak, amely egyértelműen egy beszállítói érdek által meghatározott elképzelés milliárdos szintű finanszírozása volt. „Ennek vége!” – szögezte le Szócska.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.