A kormánypárti politikus kijelentette: a törvényjavaslat nem csapás, hanem áldás. Mint mondta, pártja megkereste a javaslatban azokat az értékeket, amiket képvisel, úgy mint a család és a gyermekek védelmét, a szolidaritást, valamint a társadalmi igazságosságot. Úgy fogalmazott: a törvényjavaslat alapvetően megfelelő, jó kiindulásnak tekinthető. Hozzátette, valószínűleg több módosító javaslattal is élni fog a KDNP.
Pártja üdvözlendőnek tartja, hogy a korábbinál határozottabban valósul meg a magyar és az európai kultúra védelme, mivel az EU irányelve alapján a médiaszolgáltatás műsoridejének több mint felében európai tartalmat kell közzétenni. Pálffy István azonban hozzátette, a KDNP kevésnek tartja a javaslatban szereplő műsorkvótákat. Szerinte semmi nem indokolja, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatások és a rádiós médiaszolgáltatások terén vallási vagy egyházi műsorok ne volnának támogathatók.
A politikus közölte: nem tartja lényegesnek a központi hírszolgáltatás ügyét, de elismeri, hogy nagy vitát kavar. Véleménye szerint valóban nagy baj lenne, ha minden közszolgálati csatornán ugyanazok a hírek és ugyanazok a szövegek mennének. Közölte: minden egyes közszolgálati audiovizuális műsorszolgáltatásnak meg kell fogalmaznia, hogy mi az ő küldetése, és ezt a missziót olyan módon kell megjelenítenie a hírszolgáltatás területén, mely ezeket a különbségeket felrajzolja. Ehhez valóban egy adatbázisból emel majd át képet, hangot, de a kiválasztás szabadsága, a hangsúlyok kitételének joga a szerkesztőségek birtokában marad – tette hozzá.
A rendszer úgy működik, hogy ki-ki kiemeli a hangsúlyait, az küld egy-egy eseményre eszközt, riportert, kamerát, tudósítót, akinek az a profiljába vág, ezután beteszi az anyagot egy közös hírgyárba, ahonnan a többiek is tudnak válogatni – fejtette ki. Közölte: a közszolgálati feladatok meghatározása során figyelemmel kell lenni arra, hogy új kulturális termékek létrehozása is a közszolgálat feladata legyen.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.