L. Simon László, a nagyobbik kormánypárt vezérszónoka a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat szerdai általános vitájában azt mondta: a szabályozás megfelelő arra, hogy a köz- és a magántulajdonban lévő médiumok a jövőben kiegyensúlyozott, minden területre kiterjedő tájékoztatást biztosítsanak a magyar állampolgároknak. A fideszes politikus durva csúsztatásnak nevezte a szocialista Mandur László állítását, amely szerint jobboldali médiumok munkatársai áramlanak a közmédiumokhoz. Ezzel szemben azt mondta: döntően a közmédiából az elmúlt nyolc évben eltávolított szakemberek térnek oda vissza. Kiemelte közülük Jónás Istvánt, a Magyar Rádió új vezérigazgatóját, aki a közrádióban végigjárta a ranglétra minden fokát, és csak néhány évet töltött a Lánchíd Rádió vezetőjeként.
L. Simon azt is mondta: különös, hogy a szocialisták kormányon és ellenzékben is a Fidesztől féltik a demokráciát, noha kormányzásuk idején ugyanúgy többségük volt a közmédiumok kuratóriumaiban, és ott rendre érvényesült az akaratuk. A közmédiumok hírszerkesztőségeinek összevonásáról szólva kifejtette: ez gyártási kérdés, nem csorbítja a sajtószabadságot, nem fenyegeti a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Hozzátette: hasonló modell működik a BBC-nél. A törvényjavaslatot ismertetve kiemelte: az biztosítja a magyar és az európai kultúra védelmét.
Beszélt arról is, hogy az indítvány meghatározza a jelentős befolyásoló erővel rendelkező audiovizuális médiaszolgáltatók körét, és többletterhet rak rájuk a hírműsorok és az eredeti nyelven sugárzott filmek terén. Kitért továbbá arra, hogy a javaslat éppen a tájékoztatás sokszínűsége érdekében igyekszik megelőzni a túlzott médiapiaci koncentrációt. L. Simon a javaslat érdemeként említette a Közszolgálati Testület révén megerősödő civil kontrollt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szankcionálási jogáról szólva elmondta: a törvény egyértelművé teszi, hogy a hatóság minden döntését felülvizsgálhatják a bíróságok. A hatóság elnökének rendeletalkotási jogáról kifejtette: az állandóan változó médiaviszonyok között ez feltétlenül szükséges, hiszen számos esetben nincs kellő jogalkotói iránymutatás, a médiatörvényt pedig nem lehet folyamatosan módosítani.
L. Simon elmondta, hogy a fideszes Cser-Palkovics András, Menczer Erzsébet és Rogán Antal által beterjesztett javaslathoz fideszes képviselők várhatóan több módosító indítványt adnak be. Példaként hozta, hogy a rádiókban minden műsorsávban kötelezően 25 százalék fölé növelnék a magyar zenék arányát, és azt mondta, a tényfeltáró újságírás érdekében is van még kisebb csiszolnivaló a törvényjavaslaton. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a módosító indítványok benyújtatási határidejét meghosszabbították, így arra péntek délutánig van lehetőség.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.