A rendkívüli sajtóérdeklődés mellett induló tárgyaláson az öttagú tanács elnöke felolvassa a vádiratot, majd az FB korábbi elsőfokú határozatát, illetve az azt hatályon kívül helyező, elsőfokú eljárásra utasító ítélőtáblai végzést.
A Fővárosi Főügyészség korábbi tájékoztatása szerint a Kulcsár Attila és társai elleni megismételt eljárásban nem változtatják meg a korábbi minősítést, a vád tárgya továbbra is különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás.
A 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében 1998 és 2003 közötti cselekmények miatt emeltek vádat 2005-ben, javarészt az elsőrendű vádlott ügyészségen tett, magára és társaira terhelő vallomásai alapján. A vád lényege szerint Kulcsár a Kereskedelmi és Hitelbank brókercége, a K&H Equities munkatársaként jogosulatlanul forgatta állami és magánbefektetők pénzét.
A 24 vádlott ügyében az FB 2008-ban hirdetett elsőfokú döntést, amelyben Kulcsárt nyolc év börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra, néhány társát többéves letöltendő szabadságvesztésre és sok tízmilliós vagyonelkobzásra ítélte. Ezen túlmenően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az egykori brókert.
A fellebbezések folytán 18 vádlott ügyében másodfokon folytatódott a büntetőper. A Fővárosi Ítélőtábla ez év május 27-én megalapozatlanság és súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az FB korábbi ítéletét, és új elsőfokú eljárásra utasított. Kulcsár Attilát kiengedték az előzetes letartóztatásból, ő azóta a főváros területére vonatkozó lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Az új elsőfokú eljárásban decemberre, januárra és februárra – a bíróság honlapján megjelent információk szerint – 18 tárgyalást tűztek ki.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.