Teleki 1879. november 1-jén született Budapesten, erdélyi nagybirtokos családban. Jogot végzett Budapesten, de geológiát és földrajzot is hallgatott. 1920 áprilisától külügyminiszter, majd 1920 júliusától 1921 áprilisáig kormányfő volt. Ezután az egyetemen tanított, célja a revízió tudományos megalapozása volt, a természet- és gazdaságföldrajzi tényezőket is fontosnak tartotta a nemzetiségi kérdés mellett. Politikai szervezetek vezetője, magyar és külföldi tudományos társaságok tagja, az Interparlamentáris Unió elnöke, a magyar cserkészmozgalom vezetője, képviselő. 1938. májustól Imrédy Béla kormányában vallás- és közoktatásügyi miniszter, a felvidéki visszacsatolás előkészítője, majd 1939. februárban ismét kormányfő lett. A német-lengyel háború idején „fegyveres semlegességi álláspontról” hárította el a német kérelmet a csapatok átszállítására, befogadott 200 ezer lengyel menekültet és nyugatra segítette egy részüket. Védte a Horthy-rendszert a német beavatkozás és a szélsőjobb ellen, betiltotta Szálasi pártját, de elfojtotta a baloldal mozgalmait is.
Emberi és egyben politikai kudarc vezetett Teleki Pál miniszterelnök hetven évvel ezelőtti öngyilkosságához – mondta el Ablonczy. A Teleki-monográfia szerzője rámutatott arra, hogy a politikus évek óta súlyos beteg, depressziós alkat volt, és ebben az időszakban tudta meg, hogy felesége és édesanyja is gyógyíthatatlan betegségben szenved, ráadásul két gyermekének is tönkrement a házassága. A politikai kudarc kapcsán a történész elmondta, hogy a márciustól kezdődő jugoszláv válság teljesen felborította a korábbi politikai elképzeléseket, miszerint hazánk semleges marad a második világháborúban. Ráadásul Horthy Miklós is más nézetet képviselt, mint a miniszterelnök – tette hozzá.
1944-ig másként kezeltek minket
Az öngyilkosság-gyilkosság vita kapcsán Ablonczy úgy fogalmazott: olyan forrás nem található, ami szembemenne a már kialakult nézettel. „Ha a jövőben olyan német vagy más forrás kerülne elő, ami a gyilkosság tézisét támasztaná alá, akkor hajlandó vagyok változtatni a véleményemen” – hangsúlyozta a történész.
Ablonczy arra is felhívta a figyelmet, hogy Teleki öngyilkosságával végletesen beszűkült a magyar külpolitika mozgástere. Rámutatott, hogy míg 1939 szeptemberében nem engedtük át a német csapatokat az országon, és befogadtuk a lengyel menekülteket, addig 1941 áprilisában már az ország területéről indítottak támadást a tengelyhatalmak. Az angolszász hatalmak 1944-ig bizonyos szempontból másként kezelték Magyarországot, mivel a német megszállásig nem voltak bombázások a különféle hazai létesítmények ellen – zárta szavait Ablonczy.
Végleg bezárult a kör
Teleki Pál végső politikai drámája 1941. március végén kezdődött el, amikor Németország, hogy a balkáni hátországát biztosítsa a Szovjetunió elleni támadáshoz, kikényszerítette, hogy Jugoszlávia csatlakozzon a háromhatalmi egyezményhez. A népharag azonban elsöpörte a jugoszláv politikai vezetést, így Hitlernek lépnie kellett, és katonai akciót indított az ország ellen, amelyben hazánk aktív részvételét is kérte. Horthy erre áldását adta, míg Teleki a még 1940 decemberében megkötött örök barátsági szerződés megszegését és az addigi semlegességi politika végét látta abban, ha részt veszünk a támadásban.
A miniszterelnök nem látott kiutat ebből a helyzetből és a következő búcsúlevelet intézte Horthy Miklóshoz: „Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok. Teleki Pál”. A miniszterelnök ezt követően, 1941. április 3-án önkezével vetett véget életének.
