Katolikus ifjúsági találkozónak ad otthont Nagymaros

Katolikus ifjúsági találkozót tartanak szombaton Nagymaroson, Boldogság szélessávon – A házasság szentségéről mottóval; a programban előadás, szentmise, közös éneklés és táncház is szerepel – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

MNO
2011. 05. 18. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írták, ez a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, 1973 óta megtartott országos lelki napja. A rendezvény sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről. Az idei tavaszi találkozó abban segíti a fiatalokat, hogy „felismerjék, mekkora kincset, erőt, lehetőséget, kalandot rejt a házasság szentsége; bátorítja őket, hogy merjék vállalni azt Isten áldásával” – fogalmaztak a közleményben.

Az előadást ezúttal Sillye Jenő egyházi zenész, a felesége és két másik házaspár tartja, a szentmisét pedig Zimonyi János kanonok, nagymarosi plébános vezetésével mutatják be. Az esemény közös reggeli imával kezdődik, az Eucharist zenekar vezetésével. A református templom szokás szerint egy biblikus előadásnak ad helyet, ott Jelenits István piarista szerzetes várja az érdeklődőket. A város felett magasodó kálvárián Brückner Ákos Előd és Várnai Péter plébánosok válaszolnak a fiatalok kérdéseire. A programban szerepel Mária-köszöntő, közös éneklés és táncház is. Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt. A templomban a „keresők” számára tart előadást Kerényi Lajos plébános. A nagymarosi művelődési házban az ausztriai Markus Muth plébános a Közép-európai Katolikus Ifjúsági Együttműködés tagjaival filmvetítésre és beszélgetésre várja a fiatalokat.

Egy-egy helyszínen férfi, illetve női szerzetesekkel lehet beszélgetni: a fiatalok feltehetik kérdéseiket és közelebbről megismerhetik a rendek életét. A találkozó részeként az idén is megrendezik a Gyerekmaros programját. Ez az esemény 1989 óta várja az érdeklődőket, korosztályok szerint négy altáborban. Egy-egy altábor több kis csoportot foglal magában, amelyekben 10-12 gyermek alkot közösséget. A programok között szerepel oltárépítés, kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, harangozás, énekek, hittanóra, tánc és sok játék.

Az évente kétszer – májusban és októberben – megrendezett találkozót Sillye Jenő és barátai hívták életre. A kezdeményezést akkor a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma kaposvári megyés püspök, az MKPK ifjúsági referens püspöke – és Kerényi Lajos vették pártfogásukba.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.