Új alapokra kerül a magyar katasztrófavédelem

A magyar katasztrófavédelem új alapokon, a megelőzésre építve készül fel a lakosságra potenciálisan veszélyt jelentő ipari és természeti katasztrófákra – mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője egy csütörtöki szakmai konferencián Budapesten. Hangsúlyozta, hogy a kockázatok elemzésével egy egységes, európai védekezési rendszer gyakorlati kiépítését tartja szükségesnek.

MNO
2011. 06. 30. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tűzoltó altábornagy azt mondta: emberéleteket követelő, rendkívül súlyos balesetek, tragédiák történtek tavaly Magyarországon, amelyek a meggondolatlanságra, a rossz értelmezésből fakadó rendszerre vezethetők vissza. Tájékoztatása szerint ezért az elmúlt egy évben hatvan olyan jogszabály született, amely a katasztrófavédelem „problémás helyzetét” próbálta rendbe tenni.

Bakondi György – akit a tavaly októberi, tíz ember halálát okozó, másfél száz sérülttel járó és mintegy 30 milliárd forintos kárt eredményező vörösiszap-katasztrófa felszámolására és a zagytározót üzemeltető cég állami felügyeletének ellátására kormánybiztosnak is kineveztek – úgy fogalmazott: közigazgatási, rendvédelmi és honvédelmi tapasztalatok alapján a kockázatokat elemző európai rendszer kialakítására el kell készíteni egy ütemtervet, és a magyar kormány jóváhagyásával uniós szintre kell azt emelni, hogy minél előbb gyakorlati lépésekkel is kiegészüljön.

A főigazgató szerint sem a borsodi árvíz okozta hatalmas károknak, sem a tavaly október 4-i iszapkatasztrófának, sem pedig a három halálos áldozatot követelt diszkótragédiának nem lett volna szabad bekövetkeznie, ha a rendszer jól működik. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy több millió köbméternyi, erősen lúgos veszélyes anyagot tároló terület építményi hatósága a helyi jegyző legyen, vagy akár egy papírfecni kitöltésével egy 300 fő befogadására alkalmas szórakozóhelyre négyezer embert engedhessenek be. Ezeknél a tragédiáknál nagyobb figyelmeztetés nem kell – mondta az OKF főigazgatója.

Ezért a hazai katasztrófavédelem az elmúlt 6 hónapban Magyarország soros EU-elnökeként három rendkívül fontos területen, teljes konszenzus mellett három tanácsi következtetést fogadtatott el: egy, a tagállamokra kiterjedő integrált árvízkezelést, a katasztrófakockázat felmérését és feltérképezését, valamint a kritikus infrastruktúrák (a lakosság számára elengedhetetlen szolgáltatásokat biztosító rendszerek, hálózatok és eszközök) zavartalan működtetését és védelmét célzó együttműködést.

Bakondi György megemlítette, hogy szerdán az Országgyűlésben megkezdődött a katasztrófavédelemmel összefüggő törvények módosításáról szóló kormányzati javaslat parlamenti általános vitája, amelynek egyik fontos eleme az egységes iparbiztonsági hatóság létrehozása.

Az OKF budapesti központjában tartott egész napos szakmai konferencián a magyar EU-elnökség eredményeit, az erdőtüzekkel, az ipari balesetekkel, földrengésekkel, valamint az árvízzel kapcsolatos következményeket, a megelőzés és a felkészülés tapasztalatait összegezték.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.