550 főt bocsát el az MVTA

Összesen 550 fő munkaviszonyának megszüntetését jelentette be kedden a munkaügyi központoknak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, Böröcz István – közölte az MTVA kommunikációs igazgatósága.

MNO
2011. 07. 05. 14:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTVA közleménye szerint július 5-től kezdve a munkahelyi vezetők – a humánerőforrás-gazdálkodási, illetve a jogi és igazgatási igazgatóság munkatársainak jelenlétében – egyenként, személyesen tájékoztatják az érintett munkavállalókat arról, hogy munkájukra számítanak-e a továbbiakban. Előzetes értesítőt kapnak azok, akiknek megszűnik a munkaviszonya. Ebben arról tájékoztatja majd őket az MTVA, hogy harminc nap múlva munkaszerződésüket meg kívánja szüntetni. „Ezen kollégákat az értesítés átadását követő második naptól kezdve a munkavégzés alól is felmentjük. Természetesen lehetőség nyílik arra, hogy a munkaszerződést közös megegyezéssel bontsuk fel” – tartalmazza a közlemény.

Azok, akiknek munkájára az átalakuló közmédiarendszer továbbra is számít – tekintettel a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) július 1-jén életbe lépett módosításában foglalt szervezeti átalakulásra –, a munkaszerződésük módosítására vonatkozóan javaslatot fognak kapni. Az ideiglenes üzemi tanáccsal megkötött megállapodás számos olyan elemet tartalmaz, amellyel azokat kívánja segíteni a munkáltató, akiknek további munkájára nem számít – olvasható a kommünikében, amely kitér arra, hogy az MTVA 25 millió forintos segélyalapot hoz létre, amelynek elosztásába bevonja a munkavállalók képviselőit.

A bruttó 200 ezer forint alatti keresetűek számára – amennyiben közös megegyezéssel szűnik meg a munkaviszonyuk – további egyhavi átlagkereset fog kifizetni az MTVA, valamint álláskeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást biztosít, amelynek részleteiről az előzetes értesítő átadásakor ad tájékoztatást.

A közlemény arra is utal, hogy a közmédiarendszer átalakítása, megújítása követeli meg a munkavállalók számának csökkentését, a működés hatékonyabbá tételét. „Abban az esetben, ha nem születik elhatározás – sok más döntés mellett, amely a műsorstruktúrát, a gazdálkodást, a vagyonkezelést vagy éppen a közszolgálati csatornák együttműködését érintette –, a közszolgálati médiumok ugyanolyan sanyarú és kiszolgáltatott helyzetben maradnának, mint amilyenben hosszú évekig voltak” – fogalmaz az MTVA kommunikációs igazgatósága, hozzátéve: ez a döntés – bármilyen nehéz is – hozzájárul ahhoz, hogy kedveltebb, hasznosabb és gazdaságosabban működő közmédiumok jöjjenek létre.

Az MTVA 2011. május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítést, és az elmúlt hetekben az ideiglenes üzemi tanáccsal folytatott konzultáció megállapodással zárult.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.