– Az utóbbi időszakban lekerült a magyar média napirendjéről a líbiai helyzet tárgyalása, elemzése. Tulajdonképpen mi a helyzet most az arab országban?
– A nagy hírügynökségek komolyan foglalkoznak Líbiával, és az internetes ajánlásaikban is az első helyen szerepelnek a líbiai hírek. A nyugat-európai és az amerikai közvélemény is nagyon alaposan figyeli, hogy mi történik Líbiával, ami a vezető politikusok nyilatkozataiból is világosan kiderül. William Hague brit külügyminiszter a napokban is több nyilatkozatot tett az országgal kapcsolatban.
A problémát az okozza, hogy polgárháborús helyzet alakult ki, a felkelők nem haladnak olyan gyorsan, mint azt sokan várták. A harcok már öt hónapja zajlanak, Kadhafi pedig mozgósítani tudta az őt támogató köröket országon belül és kívül is. A legújabb fejlemény, hogy Kadhafit több oldalról próbálják bekeríteni. Keletről Bengázi felől nyomulnak előre a csapatok, Miszrátából kitörve Tripoli felé, és délről is indult egy akció. A legtöbb hír a déli frontról jött, amelyet a NATO is támogat. Ha ebben a térségben sikerülne elfoglalni az egyik legnagyobb várost, akkor megszűnne a líbiai diktátor déli utánpótlása. Ugyanakkor érdekes, hogy Kadhafi népi támogatottsága sokkal erősebb, mint azt feltételezni lehetett. A vezető fő bázisa a déli területeken található, ahol tüntetést rendeztek mellette, valamint Tripoliban is sor került ilyenre.
– Líbiai nagykövetként tapasztalta, hogy az országban olyan mély megosztottság van, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerül majd kétfelé szakítani azt?
– Valóban, ezt már korábban is tapasztalni lehetett, de ezt a vezetés folyamatosan próbálta a szőnyeg alá söpörni. A kelet–nyugati ellentét nemcsak törzsi alapokon nyugszik, hanem gazdasági jellegű is. Van egy törésvonal a két térség között, és Kadhafi azért is emelkedett fölül a törzseken még az 1960-as években, mivel a befolyásos nyugat-líbiai családfők gazdasági erejére támaszkodott. Ezeknek a törzseknek a támogatottságát a mai napig élvezi, és Kelet-Líbiát szinte visszafejlesztette uralma elmúlt negyven évében. Ennek a legszembetűnőbb következménye a Bengáziban tíz éve kitört AIDS-járvány, amellyel bolgár ápolónőket vádoltak meg koholt feltételezések alapján.
A kelet–nyugati ellentét mély gyökerű, és Kadhafi azért haragudott a keleti oldalra, mivel az olasz gyarmatosítás alatt Bengázi volt a főváros és nem Tripoli. Első intézkedése a főváros áthelyezése és a nyugati térség gyors gazdasági fejlesztése volt. Az ellentét mély gyökerű, de reményeim szerint a polgárháború végső kimenetelét nem befolyásolhatja, mivel van egy másik szempont is. Az emberek szeretnének egy demokratikusabb és gyorsabb gazdasági fejlesztést lehetővé tevő modellt. A Kadhafi-rendszer megcsontosodott, működésképtelenné és finanszírozhatatlanná vált, annak ellenére, hogy óriási olajjövedelmeket pumpáltak a gazdaságba. Líbiai is beleillik az arab tavaszba, de probléma, hogy a fennálló rezsim nagyon jelentős befolyással rendelkezik, és mindent megtesz a folyamatok megfordítása érdekében. Kadhafi hallani sem akar semmilyen lemondásról, és azzal fenyegetőzik, hogy áthelyezi a hadszínteret Európába. Természetesen ennek semmilyen realitása sincsen, de azt mindenképpen mutatja, hogy a polgárháborús helyzet még néhány hónapig is elhúzódhat.
– A magyar uniós elnökség hogyan vizsgázott ebben a váratlan helyzetben?
– A magyar külpolitika széles értelemben jól vizsgázott ebben a helyzetben, és szinte a legfontosabb üggyé nőtte ki magát a félév végére. Az elnökség egy támogató pozíciót vett föl, ami helyesnek bizonyult. A lisszaboni szerződés ugyanis a külpolitika irányítását kizárólag Catherine Ashtonra, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a kezébe teszi le, aki egyben a bizottság alelnöke. A magyar vezetés mindent megtett, hogy Ashton irányvonalát támogassa. Az elnökséget érte az a megtiszteltetés, hogy a magyar követséget jelölték ki, hogy Tripoliban maradjon, míg az összes többi EU-tagállam nagykövetségét evakuálták. Az elnökséget követően meghosszabbítják ezt a képviseletet, így érvényben marad ez a döntés. Ez nem jelenti azt, hogy különleges elnökség lett volna, de mindenképpen sikeresnek lehet tekinteni, és reméljük, a lengyel vezetés is hasonló eredményeket ér el. Ha ez a kettő összeadódik, akkor a 2011-es év úgy mehet át az uniós közvéleménybe, hogy először fordult elő, hogy a keleti tagállamok igenis felelősen és nagy professzionalitással, virtuóz módon képesek kezelni az ügyeket.
– Többen bírálták a magyar külpolitikai vezetést, hogy miért marad diplomáciai képviseletünk Tripoliban, mivel így bizonyos szinten legitimáljuk azt a diktátort, akit háborús bűnökkel is vádolnak.
– Ezeket a bírálatokat a magam részéről elutasítom és nevetségesnek tartom, mivel ez egy szakma, és egy nagykövetségnek képviselnie kell az adott országot. Ráadásul most nemcsak Magyarországot, hanem az egész Európai Uniót képviseljük, ami egy megtiszteltetés. Hazánkat azzal bízták meg, hogy maradjon ott, ezért nem szabad ezt kifigurázni. Ez nem egy választás volt Magyarország részéről, hanem ránk esett az a megtisztelő feladat, hogy ezt a munkát az egész EU nevében nyújtsuk. A diplomáciai csatornákat nyitva kell tartani, mivel ez a meccs még nem dőlt el, és Kadhafi irányába is kell üzenetet küldeni.
A nagykövetség mind az evakuálás idején, mind újságírók kiszabadítása esetében jól végezte a feladatát. Ez egy megtiszteltetés, amit jól el tudunk látni, és a magyar líbiai kapcsolatoknak van egy olyan háttere, ami alapján ez lehetséges. Az 1970–80-as években a két ország közötti kapcsolatok nagyon jók voltak, és a magyar export elérte a százmillió dolláros nagyságrendet. Van bizonyos szimpátia, mivel nagyon sok magyar orvos dolgozott Líbiában. Ez a viszony természetesen nem zárja ki azt, hogy mi a felkelőkkel is kapcsolatba lépjünk, mert két oldal felé kell nyitottnak lennünk.
– Az arab forradalmak világosan megmutatták, hogy az EU-nak foglalkoznia kell ezzel a térséggel. Mit nyújthatunk ezeknek az országoknak, és hogyan lehet ezt összekapcsolni Sarkozy az Unió a Mediterráneumért programjával?
– Az EU-nak szinte a legfontosabb kifelé irányuló külpolitikai, külgazdasági ambíciója a szomszédságpolitika, amely déli és keleti irányultságú. Május 25-én a külügyi főképviselő és a bizottság egy közös dokumentumban foglalta össze a mostani irányzatot. Új üzeneteket továbbított ez az anyag a két régió irányába. Természetesen a mostani félévben a déli irányultság állt a középpontban az arab tavasz miatt, fölértékelődött az egész délmediterrán térség, abban a reményben, hogy ezeket a működésképtelen, antidemokratikus, alacsony növekedést generáló arab modelleket egy demokratikus, többpártrendszerű és gyors gazdasági növekedést garantáló modell váltsa föl.
A demokrácia és a gazdasági teljesítmény közötti nagyon szoros összefüggés előtérbe került. Lekerült a napirendről, hogy az EU csak stabilitást és kétoldalú jó gazdasági kapcsolatokat akar. Az unió világos értékválasztás alapján a demokráciát helyezi a középpontba, annak ellenére is, hogy ez átmenetileg zűrzavarral jár. Az igazi gazdasági növekedést és jó partneri viszonyt csak a demokrácia hozhatja el. Erős és virágzó szomszédokra van szüksége az uniónak, és ha ezek ma még nincsenek, akkor föl kell építeni őket. Ezek a közvetlen szomszédok számunkra is veszélyt jelenthetnek, de ha jó partnerek, a mi fejlődésünkre is pozitív hatással lesznek. Az új szomszédságpolitika lényege, hogy mindkét irányba egyszerre kell mozgósítani az EU-nak az összes erejét, mivel a közös politikák csak akkor érnek valamit, ha a gyakorlatban is működnek. Ez nem lehet egy egyoldalú segítségnyújtás, mert ezen akciók révén saját magunkat is erősítjük.
– A lengyel elnökség képes lesz átvinni az akaratát a keleti partnerség erősítésében, vagy pedig folytatódik a déli orientáció?
– A lengyel elnökség ismét a tárgyalások középpontjába tudja helyezni a keleti partnerség gondolatát. Szeptember végére már ki is tűzték a keleti partnerségi csúcstalálkozót, ami májusban a déli irány érthető előtérbe kerülése miatt Budapesten elmaradt. A lengyel elnökség ezt a csúcstalálkozót össze fogja hívni, és meg is fogja tartani, attól függetlenül, hogy éppen ki megy el vagy marad otthon. A lengyelek két nagyon jó prioritást választottak ki az elnökségük során (közös védelempolitika és keleti partnerség), amelyhez egy olyan nagy és ambiciózus ország kell, mint ők. Azért is jó ez a választás, mert a líbiai események azt mutatják, hogy az EU-nak nem voltak eszközei a beavatkozásra, és nincsen meg az a közös fellépési kultúrája, amire szükség lett volna. Át is kellett adni az ENSZ BT határozatának a végrehajtását a NATO-nak, ami mindenképpen presztízsveszteséggel járt.
A lengyel elnökség, bár már jóval korábban elhatározta, hogy ezek lesznek a főbb prioritásai, de most igazolva látja döntése helyességét. Feltétlenül fel kell gyorsítani újra a védelempolitika megerősítését, ha az EU a gazdasági súlyának megfelelően akar föllépni a világban. Ehhez mindenképpen katonai erőt is hozzá kell rendelni, különben az unió visszahull a nyilatkozatháború világába, amit nagyon sok bírálat ér. A lengyel elnökség olyan dinamikával rendelkezik, ami szinte hiánycikk a régi tagállamok világában. Megfordulni látszik az a korábbi helyzet, hogy csak lenézett új belépők vagyunk. Egy keleti nagy ország olyan területen akar előremenni a védelempolitika kapcsán, ami egyáltalán nem konszenzusos a nyugati oldalon, és a régi tagállamok nem vállalnák föl ezt a feladatot. Nemcsak behoztuk a lemaradásunkat, hanem dinamizáló hatást gyakorolunk a régi tagországokra.
– Egyelőre úgy tűnik, hogy Ukrajna, Grúzia és Moldova egyre távolabb kerül Brüsszeltől. Mit lehetne tenni, hogy ez a folyamat megforduljon?
– Ukrajnában is nagyon sok pozitív jel mutatkozik az utóbbi időben. Többek között az EU egy társulási megállapodást dolgoz ki az országgal, és csak egy-két gazdasági ponton van vita. Politikai megállapodás is készül, mivel a lisszaboni szerződés 49. paragrafusa azt mondja ki, hogy minden európai ország, aki képes átvenni az unió értékeit, kérheti fölvételét a szervezetbe. Az ukránok szeretnék ezt egy az egyben beemelni az új megállapodásba az EU-val, amely ha sikerül, az egy nagyon nagy előrelépés lenne. A 49-es paragrafusra hivatkozás egy politikai ajtót nyithat ki, bár az orosz orientációnak még jelentős hívei vannak Ukrajnában, de a gazdasági élet és a vállalkozók egyértelműen EU-pártiak, ami eldöntheti ezt a vitát.
Az Európai Parlamentben májusban a keleti partnerség kapcsán született határozat meghozatala előtt egy lengyel képviselő azt kezdeményezte, hogy a szöveghez írják hozzá, hogy Ukrajna teljes jogú tagállam lehet. Óriási vita keletkezett, és csak nagyon kis többséggel utasították el ezt a kiegészítést, de amit ma kis többséggel elutasítanak, az később átmehet a testületen.
– Obama „újraindította” az Oroszországgal való kapcsolatokat, az EU mit tehet ebben a megváltozott helyzetben?
– Ez egy nagyon fontos stratégiai kérdés, mivel az EU keleti oldalán helyezkedünk el. A magyar külpolitikának elemi érdeke a keleti partnerség és mögötte az Oroszországgal való viszony javítása. Oroszország maradt a világ legnagyobb országa, és a keleti partnerség hat tagországa együtt még a felét sem éri el a 150 milliós ország lélekszámának. Az EU-nak két partnerségre van szüksége keleti irányban. A hagyományos mellett egy oroszországi keleti partnerségnek kell működnie, ami arra hivatott, hogy az oroszok bizalmatlanságát áthidalja. Az uniónak is érdeke, hogy az ország demokratizálódjon, a piacgazdaság megerősödjön és jó partner legyen ebben a térségben. Érdekes módon az Egyesült Államok nagyon támogatja ezt az irányt, mivel az iraki, afganisztáni, iráni és pakisztáni problematika megköveteli, hogy egy lehető legkooperatívabb Oroszországgal álljon szemben. Az EU a közeljövőben vélhetőleg fel fogja gyorsítani a kapcsolatok fejlesztését, és Oroszországra sem lehet majd úgy tekinteni, mint a nyugati világ ellenségére, hanem be kell őket vonni a nyugati világ vérkeringésébe. Az EU27 és az USA olyan hatalmas erőközpont, hogy megengedhetik maguknak, hogy Oroszországból szövetségest hozzanak létre.
– Hogyan lehetne Fehéroroszországgal legalább rendezni a viszonyt?
– Magyarországnak van diplomácia képviselete Minszkben, de a viszony nagyon hideg. Lukasenko Európa utolsó sztálinista diktátora, Kadhafihoz tudnám hasonlítani. Az elnök egyik vidéki látogatásán úgy fogalmazott, hogy a letartóztatott ellenzéki aktivistákat elküldené nyugatra. Nem deportálni, hanem szabadlábra kéne helyezni az ellenzéki politikusokat, így javítaná a viszonyát az uniós országokkal. A keleti partnerség egy nagyon gyenge pontja Fehéroroszország, mert centrális helyet foglal el Európa térképén. Igenis az eredményeknek, az értékeknek megfelelően kell foglalkozni a partnerországokkal. Ki kell emelni azokat, akik képesek előre haladni, differenciálni kell. Az előrehaladásban Ukrajnának és Moldovának vannak nagyon komoly esélyei és az ukránok előrelépésében mi is nagymértékben érdekeltek vagyunk.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
