A nemzetbiztonsági kabinet tagja Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Martonyi János külügyminiszter, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A kabinet ülésére esetenként rendvédelmi és titkosszolgálati vezetők is meghívót kapnak.
Decembertől ismét hatályos a kilakoltatási moratórium
December 1-jétől jövő márciusig ismét hatályos a kilakoltatási moratórium – közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András emlékeztetett, a kabinet eddig négyszer hosszabbította meg a moratóriumot, a negyedik meghosszabbítás lejártától, október elejétől mostanáig pedig bevezetett egy kényszerértékesítési kvótát. Szólt arról is, hogy a jövő héten kezdődő kilakoltatási tilalom ideje alatt – jövő januártól – megkezdi működését a nemzeti eszközkezelő, amely a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek helyzetén próbál meg segíteni.
Ötmilliárdos támogatás
Ötmilliárd forintos támogatást szavazott meg a kabinet a BKV-nak, a pénz „úton van” a tömegközlekedési céghez – közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a főváros vezetésétől egy azonnali segítségre vonatkozó kérelem érkezett a kabinethez a napokban a BKV finanszírozására. A szóvivő ugyanakkor hozzátette azt is, hogy Budapesten összpontosul a magyar GDP, valamint a városok által szedett adóbevételek jelentős része, ezért a fővárosnak a jövőre nézve „ki kell találnia” egy koncepciót, hogy ezekből a bevételekből nagyobb mértékben és biztonságosabban tudja finanszírozni tömegközlekedését. Tarlós István főpolgármester a hét elején sürgős segítséget kért a BKV helyzetének kiegyensúlyozásához Orbán Viktor miniszterelnöktől; a városvezető kormányfőnek írt levele szerint ha nem teljesül a kérése, akkor a tömegközlekedési társaság „egészen rövid időn belül működés- és fizetésképtelenné válik, és nem lesz képes alapvető feladatát megoldani”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!