Christine Lagarde jelezte, hogy a magyar kormány elővigyázatossági jellegű megállapodást tervez kötni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.
Hasonló tartalmú közleményt adott ki az Európai Bizottság is, amely szerint a magyar kormány abbéli szándékát jelezte, hogy bármilyen európai támogatás csupán elővigyázatossági célú lenne. A bizottság közölte: az EU-s tagállamokkal és az IMF-fel szoros együttműködésben vizsgálja majd a magyar kérést.
Az IMF vezérigazgatója arról is tájékoztatott, hogy a jelenleg Budapesten tartózkodó delegáció a szervezet statútumának IV. cikkelye szerinti éves országjelentés ügyében tárgyal, így egy új megállapodásról való egyeztetésre nincs feljogosítva. A szakemberek az új megállapodásról Washingtonba való visszatérésüket követően kezdik meg a konzultációkat az IMF igazgatóságával. Az országjelentésről később folytatják a tárgyalásokat Budapesten – közölte Lagarde.
Az EU bizottság mindeközben arról tájékoztatott, hogy szakemberei már befejezték a két héten át tartó, a 2009. évi hitelmegállapodás utóvizsgálatával kapcsolatos munkájukat, és visszatértek Brüsszelbe.
A magyar kormány csütörtökön jelentette be, hogy új típusú együttműködésről kezdeményez tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal és az Európai Unióval.