Utalt arra, hogy többször felajánlották ebben a közreműködésüket a szaktárcának, de visszautasították őket. Semmi nem indokolja, hogy ezt a törvénytervezetet a kormánypárti kétharmados többséggel „átverjék a parlamenten”. A jogszabály bevezetése pedig 700 milliárd forinttal terhelné meg a jövő évi költségvetést, amire nincs meg a fedezet – jelentette ki Galló Istvánné a Ködbe vesző jövő címmel rendezett oktatási fórum előtt.
A szakszervezet továbbra is azt javasolja, vonják vissza a jogszabálytervezetet, mert meggyőződésük, hogy „a közoktatás rendszerének ez a gyökeres átalakítása nem nyújt megoldást a rendszer valós problémáira, sőt további problémákat fog generálni” – mondta az elnök, aki szerint a tervezet olyan súlyos szakmai hibákat tartalmaz, hogy ha módosítás nélkül fogadnák el, akkor a közoktatás rendszere működésképtelenné válna.
Továbbra is „súlyosan elhibázott lépésnek tartják a közoktatás államosítását”, az állam intézményfenntartó szerepét ugyanakkor néhány intézménytípus, illetve önkormányzat esetében támogatni tudják. Nem értenek egyet a tankötelezettség korhatárának 16 évre való csökkentésével, a szakképzés tervezett átalakítása pedig „nagyon rossz irány” – tette hozzá.
A pedagógusok fizetésének rendezése „nem tűr halasztást”, a pedagógusok munkájának tervezett minősítésrendszerét azonban nem tudják elfogadni – fogalmazott Galló Istvánné, annak a meggyőződésének hangot adva, hogy „a pedagógusok munkaterheit nem szabad tovább növelni”. Az oktató-nevelő munka minőségének javítása pedig véleménye szerint nem a szakfelügyeleti rendszer bevezetésével, a pedagógusok szigorú ellenőrzésével valósul meg, hanem a munkafeltételek javításával.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.