A városvezető szerint a betegellátás minősége és a betegek életesélyei nem attól függnek, hogy adott esetben hány kórház van a városban, hanem hogy ezek milyen felszereltségűek. Jelezte: itt nemcsak a felkészültségre kell gondolni, hanem mindenekelőtt az infrastrukturális felszereltségre és az eszközellátásra.
A főpolgármester úgy vélekedett: Budapestnek öt, úgynevezett „mindenevő” kórházra volna szüksége, hogy ne forduljon elő olyan helyzet, hogy a beteg egy kórház előtt összeesik, de nem oda viszik be, mert vagy elképesztőek az adminisztrációs feltételek, vagy egyszerűen nincs a kórházban az adott eset kezelésére alkalmas szakmai egység. A központokra nem újként kell gondolni – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a Szent Margit Kórház, a dél-budai Szent Imre kórház, az Uzsoki-kórház és a Honvéd-kórház is megfelelő bázis lenne.
Hihetetlen jó teljesítménynek nevezte, hogy a fővárosban a mentősök célja 15 percen belül elérni a betegeket, ami több mint 80 százalékban teljesül is. Szólt az OMSZ járműbeszerzési programjáról is, kiemelve a 220, uniós támogatással érkező járművet, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezek közül egy sem a fővárosban teljesít majd szolgálatot.
A főpolgármester nagy lépésnek nevezte, hogy a mentőszolgálat idén megállapodást kötött két, fővárosi hajléktalanellátó szervezettel arról, hogy segítenek gondoskodni a kritikus állapotú hajléktalanok megfelelő helyre szállításáról.
Tarlós István kitért arra is, hogy centralizálni kellene a betegutak szervezését Budapesten, mert jelenleg „23-féleképpen történik a betegekhez való eljutás”.
Mártai István, az OMSZ főigazgatója fontosnak nevezte a szervezet és a főváros kapcsolatát, szavai szerint munkájuk a budapestiekről szól, ezért szükséges a tapasztalatcsere, az adategyeztetés.
A főigazgató kitért a hajléktalanellátás kérdésére is, amelyről úgy vélekedett: az nem lehet sem egy szervezet, sem egy tárca vagy szolgálat egyedüli feladata, mert olyan komplex kérdés, amelyet célszerű széles körben egyeztetni, és minden szereplőnek folyamatosan együttműködnie.