Ugyancsak kismértékű emelkedést jelent, hogy a frakciók képviselőnként az alapdíj 25 százaléka helyett annak 30 százalékát használhatják fel a hivatali feladataik ellátására havonta.
Átalakuló bírósági igazgatás
Januártól elválik egymástól a Kúria – mai nevén Legfelsőbb Bíróság (LB) – és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye – döntött a parlament hétfőn. Az Országgyűlés 260 igen szavazattal, 105 nem ellenében fogadta el a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló sarkalatos törvényt. Eszerint a megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és az OIT-elnök igazgatási jogkörei az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökéhez kerülnek, akit az államfő jelölésére a parlament választ meg kétharmados többséggel.
Az OBH elnökének tevékenységét az újonnan létrejövő Országos Bírói Tanács (OBT) felügyeli és véleményezi, igazgatási feladatot azonban nem végez. A testület a Kúria elnökéből és 14 bíróból fog állni.
A Kúria elnöke – akit az OBH-elnökhöz hasonlóan még idén megválaszthat a Ház – igazgatási jogköröket nem gyakorol majd. Baka Andrást, az LB elnökét egy elfogadott módosító indítvány alapján pályázat kiírása nélkül a Kúria tanácselnökének kell kinevezni.
A bírósági rendszer négyszintű marad: a Kúria és az ítélőtáblák alatt megyei és városi bíróságok helyett törvényszékek és – 2013. január 1-jétől – járásbíróságok helyezkednek el. A bírók jogállását érintő újdonság, hogy háromévenként egy évre ki lehet rendelni őket másik bíróságra a hozzájárulásuk nélkül.
Baka: az év végéig
Baka András nem lehet a január 1-jén a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnöke, mivel nem felel meg annak az új törvényi szabályozásban rögzített kritériumnak, amely ehhez öt év magyarországi bírói gyakorlatot ír elő – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslat záróvitájában hétfő este a parlamentben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!