A nyomozati adatok szerint Szőc polgármestere és apja megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az ajkai kórház boncmesterének „pénzbeli jogtalan előnyt ígértek” – közölte Orsós Károly. Mint elmondta: a gyanúsítottak a boncmesternek a kórházban elhunyt betegek után fejenként 30 ezer forintot ígértek, ha a hozzátartozóknak a polgármester érdekeltségébe tartozó temetkezési céget ajánlja.
A főkapitányság sajtófőnöke közlése szerint a boncmester megszegte munkaköri kötelességét, „nem teljesítette a hozzátartozók esetében a temetkezési vállalatok közötti szabad választásra vonatkozó befolyásmentes tájékoztatást”, hanem – a vesztegetés révén – csak a szőci polgármester cégét ajánlotta. Havi harminc elhunyt beteg esetében 900 ezer forintnyi jogtalan előnyt ajánlottak fel a boncmesternek – mondta Orsós Károly.
A rendőrség a polgármesternél tartott házkutatás során kábítószergyanús növényi anyagot talált, amely – az előzetes szakértői vélemény szerint – valóban kábítószert tartalmaz, így kábítószerrel való visszaéléssel is gyanúsítják Szőc község vezetőjét.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.