Hogy mi a közös pont a Hruscsov titkos beszéde Sztálinról, a Fehér terror Magyarországon és a Káma-szútra című kötetben? A huszadik század bizonyos évtizedeiben mindhárom alkotás tiltólistás volt, 2011 novemberétől viszont egymás mellett sorakoznak az Országos Széchényi Könyvtár hetedik emeleti vitrinjeiben. A fasisztának minősített, az emigrációban született és az 1956 után bezúzásra ítélt könyvek, kiadványok, röpiratok immár kutathatóak, bárki hozzájuk férhet, a zárolt kiadványok tára megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. No de miért volt szükség egyáltalán ennek a hatalmas anyagnak az elrejtésére?
A zárolt kiadványok tárának megnyitását az ideglenes kormány 530. számú rendelete írta elő az 1944-es fegyverszüneti egyezmény megkötését követően – adott rövid, de alapos történeti betekintést Bánfi Szilvia, az OSZK munkatársa, aki a zárt kiadványok tárában is dolgozott korábban. – Ennek az volt a lényege, hogy a fasisztának, szovjetellenesnek titulált dokumentumokat össze kell gyűjteni, és meg kell semmisíteni. Ebben volt már tapasztalat, hiszen a baloldali és a zsidó szerzők művei ugyanerre a sorsra jutottak a negyvenes években. A nemzeti könyvtár nem hajtotta végre az utasítást, korábban lemenekítette gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum alagsorába.
A nemzeti könyvtár igazgatója gyakorlatilag kivette a cédulás anyagok közül a „felforgatónak” titulált köteteket, ezzel gyakorlatilag megmenekítette azokat a pusztulástól. – Rendkívül fontos, kérem, hogy mindenképp írja le: a könyvtárnak az a feladata, hogy megőrizze a múlt alkotásait a jövő generációi számára. Széchényi Ferenc ezért alapította meg az intézményt – nyomta oda az MNO tollát Bánfi Szilvia.
Csak az ÁVH-sok olvashatták
Megjegyezte, Fitz József egykori főigazgatónak 1945 elején nyolc napja volt, hogy összegyűjtse az indexre tett anyagokat, mindeközben a politikai rendőrség is szorongatta. Utóbbiak az általuk háborús bűnösöknek tartott személyeket szerették volna összegyűjteni a tiltólistás alkotások alapján. Fitz nem adta ki az anyagokat, ezért később le is tartóztatták, és B-listára tették. Szerencsére az utód, Györke József Fitz gondolata mentén továbbra is a teljes gyűjtemény egyben tartása mellett foglalt állást. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság a legnagyobb könyvtárakat sikeresen „lecsupaszította”, az OSZK viszont megmentette saját anyagát. A szovjet tisztek besétáltak a többi könyvtárba, és mindenféle kérdés nélkül magukhoz vették azokat a műveket, melyek a listán szerepeltek. A zárolt kiadványokat 1946-ban végül egy külön szobában helyezték el, ahol csak az ÁVH munkatársai vizsgálhatták őket arcképes igazolvány felmutatásával. Innen került át a gyűjtemény a Jászai Mari téri „Fehér házba”. Az ÁVÓ központjában négy tiltólistás jegyzéket állítottak össze, a kommunista ideológia mentén folyamatosan gyűltek az anyagok.
Nagy Imre miniszterelnöksége idején 24 ládányi dokumentumot őrzött a politikai rendőrség. Újságírók ekkor már beleolvashattak a dokumentumokba, de erre nincs konkrét bizonyíték. 1955-ben felülvizsgálták a könyvtárakat, és megállapították, hogy a gyűjtemény kutatható. 1956-ban a Pollack Mihály téri épületben sérülhetett volna az anyag, hiszen a rádiónál nagyon komoly harcok dúltak, de ez szerencsére nem következhetett be.
A szobájában őrizte a főigazgató
A dokumentumok sora ezután tovább bővült – folytatta – immár nemcsak a „fasiszta” szerzők művei kerültek ide, hanem a ’45-ös és az ötvenhatos emigráció munkái és az 1956-os időszaki kiadványok is. Ezekhez „csatlakoztak” a szovjetellenes anyagok, a 80-as évektől pedig a szamizdatok. Utóbbiakat rendkívül bátor eladóktól vásárolta a könyvtár. Az úgynevezett remóta művek – a szélsőbaltól a szélsőjobbig terjedő kötetek, versek – általában sajtóperek bizonyítékaként kerültek a könyvtárba, ezeket sokáig a főigazgató őrizte a szobájában. Ide tartoztak az illusztrált erotikus kötetek, mint Zichy Mihály albuma. Korabeli egyetemi tanárok latin nyelvű malackodásai is megtalálhatóak voltak ebben a gyűjteményben – fűzte hozzá.
1988-ban Juhász Gyula akadémikus úgy gondolta, hogy fel kell oldani ennek a hatalmas anyagnak a zárlatát, nem sokkal ezután pedig törvény is előírta a nyilvánosságot.
Ugyan a kötetek „csupán” egy kamarakiállítás részei, a 20. századi tiltólistás munkákat még soha senki nem rendezte egységbe olyan alapossággal, mint az OSZK munkatársai. – A gyűjtemény a remóta könyvekkel kezdődik, és a szamizdat kiadványokkal zárul – vette át a szót Somogyi Etelka, az OSZK tájékoztató könyvtárosa. Hozzátette, mintegy 9000 kötetet és 1300 folyóiratot tartalmaz a tiltólistás dokumentumok gyűjteménye.
Az erotikát sem tűrték
Ez itt egy Verlain-verseskötet, ez egy Káma-szútra, ez pedig a már citált Zichy-album, mely őszintén szólva tényleg elég „meredek” – célzott az erotikus tartalomra Somogyi Etelka, aki az egyes vitrinek között kalauzolva bennünket hosszasan ecsetelte a kötetek sorsát, tartalmát. A ’45 előtti politikai anyag a gyűjtemény csekélyebb részét képezi, de József Attila Lázadó Krisztusa, a Fehér terror Magyarországon vagy a Kommunista Internacionálé kilistázása jól mutatja, hogy a Horthy-korszak cenzúrája is kegyetlen precizitással tette a dolgát. Volt olyan szerző, aki Dickens álarcát öltötte fel, hogy a neves író álnevén tegye közzé a proletárdiktatúra szomorú történetét.
Elképesztő szorgalom és kitartás kellett hozzá, de a rendszerhez hű dolgos kezek évek hosszú munkája során összeállították azokat a jegyzékeket, melyek alapján már csak ki kellett vonnia a tiltott kiadványokat a forgalomból. Eme jegyzékek a kiállításnak köszönhetően immár nyilvánosak, hozzáférhetőek. – Aki nem szolgáltatta be a listás anyagokat, azokat internálták, hiszen gyakoriak voltak a könyvrazziák a magánlakásokban is – hangsúlyozta Somogyi Etelka. Az ötvenes évek után már nincsenek bezúzások, ekkortól a „nem javasolt vagy elavult” jelzőkkel illették az indexre tett kiadványokat. A fasisztának bélyegzett munkák jegyzékét Faust Imre készítette el, aki a Szikra Nyomda, mai nevén Kossuth Kiadó, megalapítója volt. A berlini olimpia albuma vagy a szovjet falu orvosi szemmel mind belefértek a fasiszta keretek közé.
A filmek, zeneművek indulók sem kerülhették el sorsukat, az 1956-os vitrinből pedig egyetlen kötet sem mehetett át a rostán a forradalom leverését követően. Willy Brandt, Kissinger és Orwell munkáinak fordításaikor fel sem merült az elvtársakban, hogy jogdíjat kellene fizetni a szerzőnek, egyetlen dolog számított csupán: a politikai bizottság nyugati irodalommal való ellátása. Ha másnak nem is, a politikai elitnek tudnia kellett, mitől féljen a nép.
A románok már végeztek, rajtunk volt a sor
Márai Sándor és Méray Tibor betiltott munkái a magyar emigráció hiábavaló küzdelmének állítanak emléket, Faludy Györgynek viszont utóbb az egész hagyatéka bekerült az OSZK-ba. – A szamizdat szerzőkről annyit érdemes tudni, hogy bejártak a könyvtárba, és olvasták a zárolt kiadványok tárát – jellemezte az utolsó vitrin szerzőit a kiállítás szervezője. Konrád György, Kenedi János és Haraszti Miklós ide tartozott, de Hruscsov titkos beszéde Sztálinról is ebbe a csoportba került mint kézzel gépelt, tiltott kiadvány.
Elbe István információs igazgató kérdésünkre válaszolva kifejtette: a volt keleti blokk országai közül Románia már összeállította a maga kis gyűjteményét, Magyarország pedig ezennel csatlakozott azon államok sorába, melyek többé nem kérnek a cenzúrából és az indexből. A kiállítás azért is született meg, hogy a mai olvasók is átérezzék: egykor kiváltságos volt, aki szabadon olvashatott. Nem szabad engedni, hogy a tiltó lista korszaka valaha is visszatérjen – hívta fel a figyelmet Somogyi Etelka.
A gyűjtemény gyarapodása a kiállítás megnyitásával nem zárult le. Még mindig vannak „elvtársak”, akik úgy gondolják, hogy hagyatékuknak könyvtárban van a helye. Néhányuk nem osztja ezt a nézetet, a rokonok viszont idővel behozzák az anyagokat. A titkos múlt most kezd majd igazán kitisztulni.
