Már nem kell sokáig várni

A vasárnapi II. kerületi időközi országgyűlésiképviselő-választás 100 százalékos eredményét várhatóan kedd délután állapítja meg a helyi választási bizottság.

LR
2011. 11. 29. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) délutáni ülésén adja át a helyi választási iroda munkatársainak (lezárt borítékban) a három külképviseleti szavazatot. A Helsinkiben, Londonban és Berlinben leadott, futárpostával hazahozott voksokat – ugyancsak még kedd délután – a II. kerületi választási bizottság keveri be az egyik, vasárnap fel nem bontott urnába, hogy így biztosítsák a szavazatok titkosságát. Az utolsó urna felbontása és a szavazatok szétválogatása után állapítják meg az időközi választás eredményét. Ez azonban érdemben nem befolyásolhatja már a szavazás előzetes, 98 százalékos feldolgozottságon alapuló eredményét, mert az utolsó urnában kevesebb mint 300 szavazat van.

Láng Zsolt, a Fidesz II. kerületi polgármestere megköszönte a választóknak a részvételt a vasárnapi voksoláson, és külön köszönetet mondott azoknak, akik őt támogatták. „Szeretném meghálálni a bizalmat, és továbbra is a II. kerületet képviselem a parlamentben.”


Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP jelöltje a szavazatok mintegy 58,45 százalékát (9637 voks) szerezte meg a vasárnapi adatok szerint. A második helyen, 30,55 százalékkal (5 038 voks) az MSZP jelöltje, Lévai Katalin végzett, a harmadik pedig az LMP színeiben indult Karácsony Gergely lett 6,45 százalékkal (1064 voks). Negyedik lett a Jobbik színeiben Bodor Zoltán 3,75 százalékkal (619 szavazat), míg ötödik Kovácsics Ádám, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (korábban MDF) jelöltje 0,79 százalékkal (131 szavazat).

Az első forduló eredményeihez képest két jelölt – Láng Zsolt és Lévai Katalin – javította eredményét (az összes szavazathoz viszonyítva); előbbi 5,85, utóbbi 6,36 százalékponttal kapott több voksot. Kevesebb szavazatot kapott ugyanebben az összehasonlításban Karácsony Gergely 9,1, Bodor Zoltán 2,78 és Kovácsics Ádám 0,34 százalékponttal. Számszerűen, tehát a leadott szavazatokat figyelembe véve azonban csak Lévai Katalin javított első fordulós eredményén, 425 szavazattal. (Az adatok a 98 százalékos feldolgozottságon alapulnak.) Az egyéni választókerületet most megnyerő Láng Zsolt jelenleg listás képviselő az Országgyűlésben, így a Fidesz dönthet majd arról a hivatalos eredmény ismeretében, hogy a budapesti pártlistáról ki kapja meg a „felszabaduló” mandátumot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.